Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felemás mérleg, hasznos nemzetközi felkészülés

Felemás mérleg, hasznos nemzetközi felkészülés

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 02. 17. 11:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Ismét külföldi csapatok ellen mérte össze tudását múlt héten több utánpótlás együttesünk is, amely kiválóan segítette a kupa és a bajnoki rajt előtti felkészülést.

U14-eseink egy héten belül két mérkőzést is játszottak, előbb Dunakeszi, majd a Rapid Wien korosztályos együttese ellen.

U14 Budapest Honvéd FC–U14 VS Dunakeszi 6-0 (4-0)
Felkészülési mérkőzés
Gólszerzőink: Kovács Noel, Bolyki Hunor, Balázs Péter, Matyó Gergő, Varga Botond, Fürjes Szabolcs

Szamosi Tamás értékelése: „Partnerklubunk ellen vívott edzőmérkőzésen sikerült azokat a dolgokat gyakorolnunk, amelyekre az edzések folyamán nagy hangsúlyt fektetünk. Az egész mérkőzés során jól és fegyelmezetten játszottunk, aminek meg is lett az eredménye!”

U14 Rapid Wien–U14 Budapest Honvéd FC 4-0 (0-0)
Felkészülési mérkőzés

Szamosi Tamás értékelése: „Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, kevés lehetősége volt mindkét csapatnak. A félidő vége előtt kicsivel a legnagyobb helyzet előttünk adódott, de sajnos elmaradt a gól. A második félidő elején, egy megpattanó lövést követően szerzett vezetést a hazai csapat. Ezután próbáltam cserékkel frissíteni csapatomat, de a lendület helyett visszaestünk, aminek köszönhetően a házigazdák megérdemelten nyerték meg a találkozót.”

Szlovákia U16-os válogatott–U17 Budapest Honvéd FC 2–0 (0-0)
Felkészülési mérkőzés

Bogdánfi Márton értékelése: „Rendkívül hasznos és színvonalas mérkőzést játszottunk. A keretünk kicsit hiányos volt, de végig kiegyenlített meccset tudtunk játszani. Az első félidőben több helyzetet ki tudunk alakítani a gyors átmeneteink után, de a helyzetkihasználásunk gyenge volt, ezért ez gólokban nem mutatkozott meg. A második félidőben fizikálisan kicsit elfáradtunk, de így is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Az utolsó húsz percben két egyéni hibát vétettünk, amiket jól kihasznált az ellenfél.”

U18 Rapid Wien–U19 Budapest Honvéd FC 0–2 (0-0)
Felkészülési mérkőzés
Gólszerzőink: Alarishi Zoltán, Botos György

Takács László értékelése: „Jól kezdtük a találkozót, az első tíz percben center megjátszást követően a széleken több alkalommal is sikerült megbontani az ellenfél védekezését. Ezt követően a Rapid átvette a mérkőzés irányítását, az első 5 játékos védekezése nem volt kellően kompakt, forgásokkal ki tudtak minket mozgatni, és ebből adódott 1-2 lehetőségük. Amikor labdát tudtunk szerezni sikerült felérni az ellenfél kapujához, és lövésekkel befejezni a támadásokat. Az első játékrészben azonban csak kapufáig jutottunk. A 2. félidőre a csapat védekezésünk stabilabb lett, nem tudtak minket megbontani, jó helyeken szereztünk labdákat, amiből az első gólunkat szereztük, és ezt leszámítva is voltak ebből lehetőségeink. Kevesebbet volt nálunk a labda, de így is sokszor értünk fel a hazaiak kapuja elé. Összességében egy erős ellenfél ellen egy nagyon hasznos meccset játszottunk. A játékosok a határaikat feszegették, jól szolgálta a fejlődésüket a találkozó.”

 

 

 

2025. 02. 17. 11:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia