Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Férfias elemekkel

Férfias elemekkel

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 04. 21. 22:26Olvasási idő: 2 perc

Továbbra is fantasztikusan szerepel második csapatunk

Fordulatos, gólgazdag meccset játszott Körösladányban a Budapest Honvéd második csapata, az NB III-as bajnokság 27. fordulójából elhalasztott találkozón. Simon Miklós kezdőcsapatában először kapott helyet a 16 esztendős Szabó Tibor, de visszakerült László Dávid is, aki két góljával utolérte Kerezsi Zalánt a házi góllövőlista élén. Ám nem csapatkapitányunk találata volt az első a meccsen, a 13. percben ugyanis a hazaiak kerültek előnybe. A félidőben viszont már Honvéd vezetést mutatott az eredményjelző, László Dávid mellett Németh Barnabás volt eredményes.

A második játékrészben Kovács Dominik megszerezte első találatát a felnőttek között, a hosszabbításban pedig a második László-gól tette magabiztossá a Honvéd sikerét. Győzelmével Simon Miklós együttese tovább üldözi az élmezőnyt, vasárnap pedig – első csapatunkat kopírozva – a Paks otthonában lép majd pályára.

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 27. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Körösladányi MSK–Budapest Honvéd II 2–4 (1–2)
Körösladány, Körösladányi Sportpálya

V.: Menzik László (Szabó F., Molnár L.)

Gólszerző: Zelenyánszki (13.), Szántó (82.), ill. László D. (30., 92.), Németh B. (45.), Kovács D. (75.)

Körösladány: Ivcevic – Ruzsa, Szabó V., Szabó Á., Knyihár (Burai, 67.), Zelenyánszki, Czirok (Kisari, 72.), Szántó, Mácsai, Talpalló, Pusztai
Vezetőedző: Fodor Sándor

Honvéd: Dúzs – Sani (Lukács D., a szünetben), Török K., Szabó T., Feledy (Kocsis D., a szünetben) – Zvara, Kovács D., Banó-Szabó (Benczenleitner, 71.) – László D., Kerezsi (Eördögh, 64.), Németh B. (Erdélyi, 57.)
Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Nagyon nehéz mérkőzés volt, amit magunknak még nehezebbé tettünk azzal, hogy egy figyelmetlenségünkből az ellenfél vezetést szerezhetett, és játszhatta saját játékát. Ha lenne olyan szabály, hogy egy-két meccset ki lehet húzni a bajnokságból, ez biztos közte lett volna. De ennek ellenére büszke vagyok a srácokra, mert a győzelem mellett olyan férfias elemeket vonultattak fel a játékukban, amely a felnőttfutballhoz elengedhetetlen. Nem szoktam játékosokat külön kiemelni, de most három nevet szeretnék megemlíteni. Az egyik az a Szabó Tibi, aki néhány hete még 15 éves volt, most pedig a védelem közepén nagyon komoly teljesítményt nyújtott. A másik Török Kevin, aki hetek óta minden mérkőzés minden percét a pályán tölti és vezére a hátsó alakzatunknak. Illetve László Dávid, mert ő ezúttal is László Dávid volt.

2021. 04. 21. 22:26Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések