Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fiatal tehetség érkezett

Fiatal tehetség érkezett

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Tóth-Gábor Kristóf személyében 18 éves támadóval erősödött a Honvéd kerete

Zsótér Donát és Baráth Botond után megvan a Budapest Honvéd harmadik nyári igazolása is: klubunk kettő plusz egyéves szerződést kötött a Szombathelyi Haladás utánpótlás-válogatott támadójával, Tóth-Gábor Kristóffal!

„Kristóf korosztályának az egyik legtehetségesebb támadója, nem véletlenül tagja az U19-es válogatottnak. Nagyon motiváltan érkezett a csapathoz, amelyet még tovább kívánunk erősíteni” – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója.

A 18 esztendős támadó Zala megyében nevelkedett, Nagykanizsáról igazolt a Szombathelyi Haladáshoz, ahol öt évet töltött el, mostantól pedig immár az NB I-es Honvéd labdarúgója.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, hatalmas lehetőség számomra, hogy a Honvéd játékosa lettem. Boldog vagyok, hogy egy ilyen nagynevű klubhoz igazolhattam, szeretnék minél előbb beilleszkedni és megmutatni, mire vagyok képes. Bevallom, először el se hittem, hogy a Honvéd érdeklődik irántam” – mondta a szerződés aláírását követően Tóth-Gábor Kristóf.


A fiatal támadó az előző szezonban már 19 mérkőzésen szerepelt a Haladás felnőttcsapatában, a Magyar Kupában pedig a Honvéd ellen is pályára léphetett. Hozzátette, természetesen emlékszik a mérkőzésre, s bár a csapat vereséget szenvedett, azért jó emlékként marad meg benne a meccs. Tóth-Gábor Kristóf a Haladás felnőttcsapata mellett a korosztályos válogatottban is rendszeresen játszott, az U16-os, az U17-es és az U18-as nemzeti együttesben 41 találkozón szerepelt és 16 gólt jegyzett.

„Szeretném bebizonyítani a szakmai stábnak és a szurkolóknak is, hogy helyem van itt, bízom benne, hogy minél többször léphetek majd pályára – folytatta Tóth-Gábor Kristóf. – A klubváltás mellett az is hatalmas lépés számomra, hogy elköltözöm otthonról, hiszen eddig a családommal éltem, most valószínűleg egyedül fogok, ez szintén kihívás a számomra, de tisztában voltam vele, hogy előbb-utóbb eljön ez a pillanat, tudom, hogy az önállóság is nagyon fontos. A Honvéd játékosai közül névről szinte mindenkit ismerek, a fiatalabbakkal pedig játszottam is együtt, illetve láttam őket a tv-ben. Mostantól pedig csapattársak lehetünk. Boldog vagyok!”

Tóth-Gábor Kristófot szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


TÓTH-GÁBOR Kristóf

Született: 2001. szeptember 11.

Magasság/súly: 192 cm/88 kg

Poszt: támadó

Korábbi klubjai: Galambok SC, Gránit Gyógyfürdő SE, UFC Nagykanizsa, Illés Akadémia, Szombathelyi Haladás

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub