Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fiatalok közt egy boldog gyerek

Fiatalok közt egy boldog gyerek

Akadémia

Megjelenés: 2021. 08. 24. 17:31Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Az MTK ellen már végig a pályán segítené tehetségeinket Djordje Kamber

Játékos, edző, mentor – meglehetősen komplex feladata lett az új szezonban Djordje Kambernek, aki a Budapest Honvéd második csapatában építi, segíti a fiatalokat. Az NB III-as bajnokság első két fordulójában egy kisebb sérülés miatt még utóbbi két titulusa volt előtérben a kispesti klasszisnak, ám a Hódmezővásárhely elleni mérkőzés 78. percében eljött a nagy pillanat, és játékosként is bemutatkozott „új” csapatában.

„Olyan boldog voltam, mint egy gyerek – mondta Djordje Kamber a visszatéréséről – Volt egy kis húzódás a lábamban, ezért az első két fordulóban nem tudtam játszani, s eléggé szomorú voltam. Nagyon örültem neki, hogy ismét a pályán lehettem. Ez a negyedóra elég volt rá, hogy lássam, hogy teljesen rendbejött a lábam, fizikailag is erősnek éreztem magam, tehát az MTK ellen már teljes erőbedobással tudok segíteni a csapatnak. Már a meccs előtt megbeszéltük Simon Miklós vezetőedzővel, hogy a végén beszállok, szerencsére a mérkőzés, és azóta már egy ultrahang is megerősítette, hogy teljesen felépültem, innentől lehet játszani és pörögni ezerrel!”

Második csapatunk tehetségei folyamatosan kiemelik Djordje Kamber személyiségét, szerintük új szerepkörében rengeteget segít nekik a rutinos védő. S szerencsére a másik oldal véleménye alapján is rendkívül gyümölcsöző eddig ez a kapcsolat

Az elején furcsa volt az új szerepkör, az első hetekben csak kapkodtam a fejem, hogy hol vagyok – magyarázta Djordje Kamber. – Aztán egyre inkább megszoktam, megtaláltam a helyem a játékosok és a stáb között. Természetesen valamennyiüket ismertem már, de lényegében egy teljesen új pozícióban vagyok, így pontosítanunk kellett közösen, hogy mit várnak el tőlem. Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehetek a pályán, így talán még többet tudok segíteni a fiataloknak, a gyakorlatban is tudunk együtt dolgozni. Mikivel és Kristóffal (Simon Miklós vezetőedző és Kemény Kristóf asszisztensedző – a szerk.) is összeszoktunk, tudom, hogy ők ketten a »főnökök« (nevet). A legfontosabb, hogy folyamatosan kommunikáljunk, egyeztessünk egymással, ez pedig eddig rendben van. Nyilván hosszabb folyamat ez a munka, főleg a fiatalokkal, de a türelem és az alapok megvannak. Összességében kölcsönösen elfogadtuk egymást, jól működik ez a rendszer.”

A Szekszárd elleni 3–1-es vereségére a Hódmezővásárhely vendégeként 3–1-es győzelemmel reagált a Honvéd II, de hamarosan újabb erőpróba vár Simon Miklós tanítványaira, az MTK elleni, 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés formájában. Djordje Kamber számára különleges találkozó lesz, hiszen sérülése után ismét kulcsszerep hárulhat rá immár a pályán is, az ellenfél kispadján pedig a magyar labdarúgás egy másik kortárs legendája, Kanta József foglal helyet, ketten együtt 689 NB I-es mérkőzést játszottak pályafutásuk során.

„Régóta ismerem Kanta Józsit, tudom, hogy milyen labdarúgó volt, olyan focit szeretne játszatni a csapatával, amilyet ő mindig is preferált, szervezetten és sok kis passzal – mesélt a szerdai riválisról Djordje Kamber. – Néztünk videókat az MTK-ról, jó, szervezett ellenfélről van szó. Szeretnénk kijavítani a hibákat, mindenkitől azt várjuk, hogy harcoljon, küzdjön az egész mérkőzésem, ha ez megvan, bárki ellen nyerhetünk. Az akarat és a hozzáállás fog dönteni ezúttal is. Ami engem illet, szeretnék egészséges maradni és 90 percet játszani, visszanyerni fittségemet.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd FC II–MTK Budapest II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Augusztus 25., szerda, 11:00

V.: Práth Dávid

2021. 08. 24. 17:31Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia