Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos a frissesség

Fontos a frissesség

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 05. 03. 11:06Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Kizárólag az előttünk álló feladatra szabad koncentrálni

Szombat, kedd, szombat – nyolc nap alatt három találkozó vár(t) a Budapest Honvédra, csapatunk a Kisvárdával és a Mezőkövesddel a Bozsik Arénában meccsel(t), míg a két hazai találkozó között Székesfehérvárra utazunk.

„Nincs sok időnk, hiszen mindössze két napunk van arra, hogy felfrissítsük a csapatot, mind fizikailag, mind mentálisan – kezdte Nebojsa Vignjevic. – Meg kell néznünk, hogy miben hibáztunk a legutóbbi bajnokin, viszont előre kell már tekinteni, hiszen kedden itt az újabb kihívás. Így a legfontosabb, hogy csak arra a feladatra figyeljünk, ami éppen előttünk áll, így most az számít, hogy készen álljon a csapat a keddi összecsapáson. Készen álljunk a harcra, a kemény munkára és arra, hogy jó meccset játsszunk egy erős csapat otthonában. A Fehérvár jól futballozott a Debrecen ellen, győzni is tudott, és ha megnézzük a mérkőzéseiket, láthatjuk, olyan riválisról van szó, amely minőséget képvisel. A legjobbak ellen általában jobb meccseket játszunk, mint a hozzánk közel álló riválisokkal, bízom benne, hogy ezúttal is jól teljesítünk, illetve ki tudjuk használni a Fehérvár gyenge pontjait, gólokat kell szereznünk, akkor bízhatunk a sikerben. A Kisvárda elleni meccset lezárhattuk volna, ha megszerezzük a második találatot, ami sajnos nem sikerült, a mérkőzés vége pedig megmutatta, tényleg egy pillanatra sem lankadhat a koncentráció. Egyedül maradt a vendégek játékosa, meg is pattant a lövése, ami balszerencse, ezért vesztettünk két pontot, de ezen túl kell lépnünk és minden idegszálunkkal arra koncentrálni, hogy eredményesen futballozzunk a Fehérvár otthonában.“

A hazaiak szakvezetője, Michael Boris dicsérte csapatunkat, s így várja a kedden 18:30-kor kezdődő találkozót.

„A Honvédot remek, képzett játékosok alkotják, a házi gólkirályuk, Nenad Lukic különösen gólveszélyes, és bár ezt nem sikerült mindig eredményességgel párosítaniuk, az elmúlt hetekben bizonyították, hogy veszélyes ellenfelek mindenki számára – mondta Michael Boris. – A csapatunk sokat fejlődött az elmúlt hetekben, Debrecenben kiváló mérkőzést játszottunk, ami után hosszú volt az út haza és nem is telik el sok idő a két bajnoki között, így arra is hangsúlyt fektettünk, hogy friss legyen a csapat kedd este is. A célunk, hogy megtartsuk a negyedik helyet, ehhez a hátralevő meccseken is stabil védekezésre, támadásban pedig kreativitásra és sebességre van szükségünk - ezek Debrecenben remekül működtek. Bár a héten két bajnokit is játszunk, most csak a Honvéd ellenire fókuszálunk, ahol a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot.“

2022. 05. 03. 11:06Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések