Elrajtolt az U15-ös korosztály bajnokságának tavaszi szezonja is, a Honvéd-MFA kezdésként Felcsútra látogatott.
Az első félidőben a PAFC dolgozott ki több lehetőséget, viszont Szlovák Áron kétszer is betalált, így kétgólos előnnyel vonultak szünetre a kispestiek.
A második játékrészben megfordult a meccs képe, hiába adódott Mihályi Tamás tanítványai előtt több helyzet, az előnyt nem sikerült növelni, azonban a hazaiak háromszor is eredményesek voltak. Még annak ellenére is, hogy Papp Lőrinc remekül védett az összecsapáson, egy tizenegyest is hárított, a meccs végén viszont a felcsútiak örülhettek a három pontnak.
U15-ÖS BAJNOKSÁG, 12. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 3–2 (0–2)
Felcsút, Pancho Aréna
V: Góbi S. (Dömsödi Cs., Szárszó Sz.)
G: Mondovics (62.), Miskolczi (69. – tizenegyesből), Gamauf (80.) ill. Szlovák (4., 32.)
Honvéd-MFA: Papp L. – Lakatos M., Csóri (Nagy M., a szünetben), Bencsetler, Botos, Kovács B. (Molnár P., 51.), Jádi, Birtalan (Beatty, 78.), Nyers (Szénási, a szünetben), Oros-Kovács (Csákány, 51.), Szlovák
Vezetőedző: Mihályi Tamás
Mihályi Tamás: – Érdekes mérkőzés volt, nagy tanulsággal szolgált abból a szempontból, hogy a célunkhoz vezető úton kell haladnunk. Amennyiben ebben a folyamatban képesek vagyunk a saját erősségeinket folyamatosan és tudatosan használni és az elveinknek megfelelően játszani, akkor sikeresek lehetünk.






