Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fordulatos mérkőzésen győzött a Honvéd II – Videó!

Fordulatos mérkőzésen győzött a Honvéd II – Videó!

Akadémia

Megjelenés: 2022. 07. 31. 15:58Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Az utolsó pillanatban szerzett találattal nyerte meg a bajnoki rajtot második csapatunk

Szeles időben indult útjára a labda a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontján, ahol a Monori SE együttesével találkozott Szamosi Tamás legénysége az NB III nyitányán. Második csapatunk rövid, ám tartalmas felkészülésen van túl, így jó előjelekkel várhatta az összecsapást. Pénteken az NB I-es kerettel tartó Benczenleitner Barna, Eördögh András és Kerezsi Zalán is a kezdőben kapott helyet.

Az első negyedórában inkább a mezőnyjáték dominált, talán vendégeink voltak aktívabbak a támadó harmadban. A 12. percben jött az első veszélyes monori akció, aminek a végén Gyetván Márknak egy kellemetlenül pattanó labdánál kellett résen lennie. Egészen a 20. percig kellett várni a válaszig, amikor Kocsis Gergely jó ütemben ugratta ki Krajcsovics Ábelt, ám a ziccer, ha csak centikkel is, de célt tévesztett.

A 22. percben már nem tudtak mit tenni a vendégek. Kerezsi Zalán tört be az ellenfél tizenhatosára, védője pedig csak szabálytalanul tudta megállítani. Az ítéletvégrehajtó csapatunk 9-ese, Németh Barnabás volt, aki nagy erővel lőtt a jobb alsó sarokba megszerezve a 2022/2023-as bajnoki idény első Honvéd-találatát, 1–0.

Második együttesünk ezután sem állt meg, 2 perccel később ismét Kerezsi került helyzetbe, a hosszú sarok felé száguldó lapos lövését azonban hárítani tudta a rivális hálóőre.

A 27. percben az ellenfél tehette le a 16-os vonalunkra a labdát egy nagyon jó szögből elvégezhető szabadrúgáshoz, és bár az első kísérletet még hárítani tudta Gyetván, a kipattanó labdánál már tehetetlen volt a közeli lövéssel szemben, 1–1.

Habár a szél továbbra sem könnyítette a játékot a pályán, fél óra elteltével a nap is rámosolygott a nézőkre és a játékosokra. Maksym Pukhtieievet ez sem zökkentette ki és 18 méterről egy életerős lövéssel riogatta a monori játékosokat, sajnos kísérlete nem talált kaput.

Az első félidő két egymást tisztelő csapat folyamatos játékát hozta, így a játékvezetőnek nem is volt oka a hosszabbításra.

A második játékrészre kanyarodva Szamosi Tamás egy cserével élt, Pukhtieiev helyére Tarcson Attila érkezett, ám úgy tűnt, hogy a vendégek jöttek ki élesebben a szünetet követően. Az 50. percben a kék-fehérek jutottak büntetőhöz, ami viszont különlegessé tette a szituációt, hogy a labda mögé az ellenfél kapusa állt. A vendégek hálóőre nem hibázott és Németh Barnabáshoz hasonlóan a jobb alsó sarokba lőtt, 1–2.

A 60. percben két helyen változtatott vezetőedzőnk, Kozma Richárd és Menyhárt Barnabás váltotta az addig komoly munkát végző Krajcsovics-Átrok duót.

Az időjárás továbbra is tréfás kedvében volt, valószínűleg a játékosok is ritkán játszanak olyan napfényes mérkőzést, amikor esik az eső.

A 65. percben egalizáltunk. Egy szépségdíjas akció végén Tarcson Attila lépett ki kiváló ütemben, majd ziccerben, Gazdag Dánielt idézve pörgette át a labdát a kifutó kapus felett, 2–2.

Kicsit később ismét némi tornázásra késztettük a vendégek kapusát. A 73. minutumban ismét Kerezsi került helyzetbe. Az egész mérkőzésen agilisan futballozó fiatal támadónk rövid alsó sarkot célzó lövését, ha üggyel-bajjal is, de hárítani tudta a monori hálóőr. Egy perccel később pedig két cserejátékosunk alakított ki veszélyes helyzetet, Menyhárt beadására Tarcson érkezett jól, de fejese csupán egy szöglet kiharcolására volt elegendő.

A mérkőzést keretbe foglalták a játékosok, ugyanis az első negyedórához hasonlóan az utolsó 15 perc is főleg mezőnyjátékot hozott, bár itt inkább a fáradtság játszott szerepet a tempó visszaesésében.

Amikor pedig már úgy tűnt, hogy a csapatok beletörődtek a pontosztozkodásba, jött a fordulat. A három perces hosszabbítás elején egy szélről megítélt szabadrúgást kanyarított középre a mérkőzés egyik legjobbja, Kerezsi és élesen belőtt labdáját Polyák fejelte védhetetlenül a monori kapuba, 3–2.

Szamosi Tamás még egy taktikai cserét hajtott végre az utolsó másodpercekre, az eredmény pedig már nem változott, így jó iramú, fordulatos mérkőzésen győzelemmel mutatkozott be második csapatunk élén.

Szamosi Tamás: – Mind a két csapat felvállalta a nyílt támadójátékot. Végig letámadtuk egymást a 90 perc alatt. Talán egy kis szerencsével az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, ugyanakkor pozitívum, hogy meg tudtuk nyerni a találkozót. Most a fiatal játékosaim saját bőrükön érezték, hogy mit jelent a felnőttfutball. Gratulálok a győzelemhez! Megyünk tovább.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 1. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD II-MONORI SE 3–2 (1–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Maml Zoltán (Szkrajcsics P., Bizderi N.)

G.: Németh B. (23. – tizenegyesből), Tarcson (65.), Polyák (92.) ill., Kocsis K., (26.), Bozsó (50. – tizenegyesből)

Sárga lap: Eördögh (5.), Kocsis G. (82.) ill., (Rácz, 34.)

Honvéd II: Gyetván – Kárász (Nagy Z., 88.), Polyák, Kocsis G., Benczenleitner – Átrok (Kozma, 60.), Eördögh, Pukhtieiev (Tarcson, a szünetben) – Krajcsovics (Menyhárt, 60.), Németh B., Kerezsi (Benkő, 92.)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

Monor: Bozsó – Olasz, Szabó B., György, Rácz, Urbin, Hulicsár, Juhász, Puskás (Agóts, 87.), Kocsis K. (Kovács, 63.), Mlinárcsik (Knolmár, 73.)
Vezetőedző: Céró Bálint


2022. 07. 31. 15:58Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia