Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gazdag Dániel hosszabbított!

Gazdag Dániel hosszabbított!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

További három évre kötelezte el magát a Honvéd mellett a középpályás

Megvan a Budapest Honvéd első „új igazolása”, hiszen klubunk vezetősége megegyezett a kispestiek egyik legnagyobb értékevel, Gazdag Dániellel arról, hogy a válogatott kerettag középpályás három évvel meghosszabbítja a szerződését, amely a jövő nyáron járt volna le, az új megállapodás 2022. június 30-ig érvényes.

Nagyon boldog vagyok, örülök, hogy sikerült megállapodunk a szerződésem meghosszabbításáról – kezdte Gazdag Dániel. – Köszönöm az új tulajdonosoknak, illetve Lóránth Zoltánnak, hogy a tárgyalások során végig éreztették velem, hogy fontos vagyok a Honvéd számára, számítanak rám, ami nagyon jólesett, ezért is örülök annak, hogy Kispesten maradok.

Mennyire volt egyértelmű, hogy szerződést hosszabbítasz?

Nem akarok álszent lenni, télen előfordult, hogy az átigazoláson is gondolkoztam, de igazából legbelül végig az lebegett a szemem előtt, hogy ha minden jól alakul, ha megfelelő ajánlatot kapok, akkor az a legjobb nekem, ha a Honvéd játékosa maradok.

Ezek szerint csábító jövőképet vázoltak fel előtted a vezetők.

Abszolút, a tervek szerint még tovább fejlődhet, erősödhet a Honvéd, a stadionunk is épül, úgy érzem, egy nagy klub van alakulóban, s kifejezetten örülök, hogy ennek én is részese lehetek.

Meg lehet fogalmazni, hogy mit jelent számodra a Honvéd?

Nagyon sokat. Itt lettem labdarúgó, itt nőttem fel, itt lettem bajnok, itt lettem apa, és ezekért rendkívül hálás vagyok. Ez a kilencedik évem a klubnál, és végig azt láttam, hogy mindenki azért dolgozik, hogy miként tud nekem segíteni. Talán kicsit másként is kezelnek engem és azokat, akik az akadémiáról érkeztünk, ami nekem is nagyon sokat segít, büszkeséget és erőt ad.

Viszont most már egyre nagyobb felelősség is van a válladon.

Valóban, már nem vagyok az a kisgyerek, aki megérkezett a felnőttek közé és elkezdett játszani az NB I-ben. Mondhajtuk, hogy a pályán és az öltözőben is van vezérszerepen, de ezt élvezem, úgy érzem, mindenkivel jóban vagyok, hallgatnak is rám a társam, és igyekszem is megfelelni ezeknek az elvárásoknak.

Mivel lennél elégedett a következő három évben?

Szeretném, ha minden szezonban a nemzetközi porondon szerepelnék a Honvéddal, a bajnokságban rendre a dobogóért akarunk küzdeni, míg a kupában a lehető legtovább jutni. Jelentős céljaink vannak, bízom benne, hogy ezeket el is érjük.


2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub