Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gólerős csatárral erősítettünk: Adi Alič Kispesten folytatja pályafutását

Gólerős csatárral erősítettünk: Adi Alič Kispesten folytatja pályafutását

Klub

Megjelenés: 2026. 07. 06. 19:38Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A 24 éves bosnyák utánpótlás-válogatott középcsatár 1+2 éves szerződést kötött klubunkkal.

A 192 centiméter magas, bal lábas támadó a bosnyák Sloboda csapatában kezdte profi pályafutását, majd kölcsönben a Novi Gradhoz került, ahol hat bajnokin 7 gólt jegyzett. Cipruson, az Achyronas Onisilos csapatában is folytatta a gólgyártást, 7 bajnokin 7-szer talált a kapuba.

Ciprusról az észak-macedón első osztályban szereplő, nagy terveket szövögető Sileks Kratovo együtteséhez szerződött, végül két szezon alatt, 62 bajnokin és négy Macedón Kupa-meccsen, 23-szor volt eredményes és mellé 10 gólpasszt is kiosztott. Az előző idényben két meccs erejéig a Konferencia-ligában is megmutathatta gólszerzési képességét, és bár montenegrói ellenfele jutott tovább, csapata egyetlen gólját Alič jegyezte. Csakúgy, mint legutóbb a Macedón Kupa fináléjában a Shkëndija ellen, ahol végül győzelmet ért újabb gólja.

„Nagyon örülök, hogy Magyarország egyik legnagyobb klubjához szerződhettem. Pontosan tudom, hogy kik viselték korábban ezt a mezt, ezért különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy hamarosan én is pályára léphetek Kispesten. Mindig figyelemmel kísértem a magyar bajnokságot, már csak ezért is alig várom, hogy ebben a csodálatos stadionban, nézők előtt segíthessem a csapatot. Természetesen szeretnék minél több gólt szerezni és minél nagyobb célokért küzdeni Kispesten.”

2026. 07. 06. 19:38Klub

Kapcsolódó hírek

Súlyos sérülést szenvedett Somogyi Ádám

Súlyos sérülést szenvedett Somogyi Ádám

Tizennyolc éves középpályásunk várhatóan legalább három hónapot kénytelen kihagyni a sérülése miatt.

2026. 09. 24. | Klub

Előnyben részesítjük leglojálisabb szurkolóinkat

Előnyben részesítjük leglojálisabb szurkolóinkat

Azoknak a szurkolóknak, akik legalább egyszer már vettek jegyet online a mérkőzéseinkre, elővásárlási lehetőséget biztosítunk az Újpest elleni rangadóra.

2026. 09. 30. | Klub

A hét szülöttei: Varga József és Martti Kuusela

A hét szülöttei: Varga József és Martti Kuusela

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 10. 03. | Klub

Lucas bombagólja döntött

Lucas bombagólja döntött

Felkészülési mérkőzésen 1–0-s vereséget szenvedtünk a Tiszakécske ellen. Új igazolásunk, Alberto Marí egy félidőt kapott kezdőként.

2026. 10. 03. | Klub