Az első félidőben kevesebb, a másodikban viszont már több lehetőséget is kidolgoztunk, veszélyesen futballoztunk, mégsem tudtunk pontot szerezni a Kolorcity Arénában, ahol csapatunk 1–0-s vereséget szenvedett a Kazincbarcikától. A párharcot követően Eördögh András értékelte az összecsapást.
„Nehéz mit mondani, azt éreztem, hogy ellenfelünk két szabadrúgáson és a gólt megelőző akción kívül nem dolgozott ki helyzeteket, mi pedig gólratörőbben játszottunk, ez alapján többet érdemeltünk volna – mondta letörten a lefújás után Eördögh András. – Csalódott vagyok, hiszen három ziccerünk is volt, amelyeket, ha értékesítünk, elvihettük volna a három pontot. Sokkal higgadtabbnak kell lennünk a a kapu előterében! A következő fordulóban a bajnokság egyik legjobb csapata, a Vasas látogat hozzánk, egyértelmű, hogy javítani szeretnénk, bőven van bennünk hiányérzet az egész szezonunkat illetően”
Az NB I-ben a Vasas ellen debütáló Eördögh András legutóbb Szombathelyen volt legutóbb a kezdő tizenegyben, középpályásunk örült, hogy az első sípszótól a pályán lehetett, az eredmény miatt azonban nem lehet elégedett.
„Jólesett, hogy az eredeti posztomon számított rám a szakmai stáb, vártam már az esélyre, úgy érzem megdolgoztam érte az edzéseken, de ettől függetlenül nem vagyok boldog, hiszen a legjobb az lett volna, ha nyerni tudunk“ – zárta Eördögh András.





