Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyakorlási lehetőség

Gyakorlási lehetőség

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 03. 25. 15:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Szentlőrinc ellen lépünk pályára szombaton

Az Újpest elleni sikert követően kapott egy kis pihenőt a csapat, majd szerdától már újra az edzéseké volt a főszerep, Nebojsa Vignjevic pedig a tréningek mellett felkészülési mérkőzésen is felmérheti, milyen állapotban van a társaság, hiszen együttesünk szombaton 13:00 órától az NB II-es Szentlőrinc ellen méreti meg magát.

„Fontos volt, hogy a válogatott szünetben is meccset játsszunk, hogy meglegyen a megfelelő terhelés, a találkozó pedig arra is lehetőséget kínál, hogy néhány játékos több lehetőséget kapjon, mint eddig. Szeretném, ha megmutatnánk, mire vagyunk képesek, hiszen a felkészülési meccs is fontos, emellett gyakorolhatjuk azokat az elemeket, amelyek nem működtek jól a korábbi találkozókon. A két nap pihenőre is szükség volt a csapatnak, sok meccs volt mögöttünk, fizikailag és mentálisan is jót tett a feltöltődés, szerda óta pedig dolgozunk tovább, hogy minél jobb állapotban legyen a társaság“ – mondta Nebojsa Vignjevic vezetőedző.


2022. 03. 25. 15:14Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések