Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gyerünk, srácok!

Gyerünk, srácok!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Küzdelmes mérkőzést vívott a győri hőségben a Honvéd az Ostravával

„Gyerünk, srácok! Gyerünk már!” – biztatta hangosan a társakat Batik Bence, miközben a tenyerét is összecsapta, hogy még jobban motiválja a pályán lévőket. Védőnk a második félidő derekán folyamadott ehhez a megoldáshoz, hogy még nagyobb iramra, még jobb játékra sarkallja a csapatát a Banik Ostrava elleni mérkőzésen.

A labdabirtoklás tekintetében addig se álltunk rosszul, de hiába volt nálunk többet a labda és hiába adogattunk esetleg mezőnyben szépen, komoly helyzetek terén ez nem mutatkozott meg. Bár az is igaz, hogy eközben – egy kapufát leszámítva – a védelmünk is állta a sarat, szóval az első félidő úgy ért véget, hogy a kapusoknak alig akadt feladatuk. Igaz, a hatalmas hőségben derekasan küzdöttek a felek, mondjuk azt nehéz volt eldönteni, hogy a pályán, sprintelés közben, vagy a kispadot szaunává alakító plexi alatt izzadtak-e jobban a srácok.

A félidőt egyébként keretbe foglaltuk, hiszen Ugrai Roland lövésével indult és Gazdag Dániel próbálkozásával zárult a játékrészt, előbbinél a kapus védett, utóbbinál pedig a léc fellett ment el válogatott középpályásunk emelése.

A térfélcserét követően néhány centivel a nap is lentebb kúszott, igaz, a hőérzeten ez nem sokat javított, a kedvünkön pedig rontott, hogy az ötvenedik percben az Ostrava megszerezte a vezetést – nem véletlenül próbálta még nagyobb tempóra sarkallni a társakat néhány perccel később Batik Bence.

A csapat pedig nem is adta fel, előbb Gazdag emelését jegyezhettük fel a helyzetek rubrikába, majd a tömeges vendégcserék után Tomás Tujvelre és Baráth Botondra volt szükség, hogy ne nőjjön kettőre a Honvéd hátránya, majd érkezett az Ugrai, Gazdag duó. Előbbi rávezette a labdát védőjére, s amikor mindenki cselre, vagy lövésre számított volna, finoman a balján robogó társa elé talált, aki – lassan már tőle szokásos módon – a kapus felett ívelt a hálóba.

A hátralevő negyedórában ismét mi támadtunk többet, lövésekkel is próbálkoztunk, az utolsó másodpercekben azonban Kaloc elé került a labda, ő pedig megszerezte a csehek második, egyben 2–1-es győzelmét jelentő gólját.

A főpróba tehát nem sikerült eredményesre – igaz, biztató jeleket is láttunk a javítandó elemek mellett –, de ahogy szokás mondani, a rossz főpróbát sikeres előadás követi.

Mondjuk augusztus 16-án, Felcsúton.

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések