Izgalmas, gólokban gazdag találkozót játszott csapatunk a Ferencváros ellen. Már a 18. percben veszélyeztettünk, amikor Vachter lövését védte a vendégek kapusa. A 20. percben azonban a Fradi szerzett vezetést: egy szöglet után Árvay talált be, 0–1.
Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, hiszen a 26. percben Vachter passzát követően Krisztin volt eredményes – első lövését még védte a kapus, de a kipattanót már a hálóba küldte, 1–1. A félidő hajrájában ismét mi örülhettünk: a 45. percben Vachter higgadtan fejezett be egy akciót, így 2–1-es előnnyel vonulhattunk szünetre.
A második játékrész nem indult jól számunkra, hiszen Tóth már a 48. percben kiegyenlített (2–2). A csapat azonban gyorsan reagált: az 53. percben Koszo találatával ismét nálunk volt az előny, 3–2. Nyolc perccel később, a 61. percben Vachter szabadrúgása után ismét Koszo volt a gólszerző, ezzel 4–2-re vezettünk.
A Ferencváros nem adta fel, és a 64. percben Nikol révén szépített (4–3). A végső szót azonban mi mondtuk ki: a 81. percben Vachter magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, beállítva az 5–3-as végeredményt.
Jövő hét szombaton a Simple Női Liga 9. fordulójában Pécsre látogatunk.
BUDAPEST HONVÉD FC–FTC-TELEKOM U19 5-3 (2-1)
Gólszerzők: Krisztin (26.), Vachter (45., 81.), Koszo (53., 61.) – Árvay (20.), Tóth (48.), Nikol (64.)
Honvéd: Whitmore – Róth (Nádudvari 62.), Koszo (Földvári 62.), Csáki (Kerekes 62.), Krisztin (Grace 62.), Szalay, Szilvási (Feil 62.), Vas (Nagy 62.), Sain, Vachter, Simon.
Vezetőedző: Dörnyei Balázs
Dörnyei Balázs: „Kettős érzés volt most ez a mérkőzés. Támadásban nagyon sok minden visszajött abból, amivel a héten foglalkoztunk. Többnyire a támadójátékra helyeztük a hangsúlyt, mert úgy érzem, ez az a terület, ahol még többet kell fejlődnünk. Most viszont kicsit átestünk a ló túloldalára, és hátul követtünk el nagy hibákat. Azt mondom, edzőmérkőzésen ez talán még belefér, de továbbra is tartom, hogy akkor tudunk igazán eredményesek lenni, ha hátul közel nullára hozzuk le a meccseket. Örömteli, hogy gólokat tudtunk szerezni egy nagyon jó erőkből álló Ferencváros ellen – ez fontos. Ugyanakkor dolgoznunk kell még a jövő hétig az egyensúlyon, hogy a védekezésünk is olyan „patent” legyen, és az a fajta támadójáték, amit szeretnénk játszani, valóban hatékony tudjon lenni, már a Pécs ellen is.”
Feil Réka: „Örülök, hogy végre beállhattam, és segíthettem a csapatot. Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, és ezek közül többet is értékesíteni tudtunk, ennek nagyon örülök. Úgy érzem, jól sikerült a heti felkészülés, mindenki odatette magát. Most már a következő mérkőzésre koncentrálunk, és remélem, azt is meg tudjuk nyerni.”




.jpg)
 (1920 x 900 képpont) (23).jpg)