Fél éve nem játszottak tétmérkőzést fiataljaink, így nagy izgalommal várták a bajnokságot. A rajt azonban nem indult jól számunkra, az ETO már a 3. percben vezetést szerzett U15-ös csapatunkkal szemben. Nem sokat váratott magára az egalizálás, hét perccel később egy remek beadást Tóth György bólintott a hálóba. Ezt követően mezőnyfölényben futballozott együttesünk, de kevés helyzetet alakított ki. A 67. percben a játékvezető kiállította csapatunkból Czenkyt, ami nyílt sisakos utolsó húsz percet eredményezett. A hosszabbításban végül Tóth Levente gyönyörű szabadrúgása talált utat a győri kapuba, így 2–1-es bravúrgyőzelemmel kezdték akadémistáink az évadot.
U15-ÖS BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ
Győri ETO–Budapest Honvéd-MFA 1–2 (1–1)
Győr, ETO Stadion
V.: Fuhrmann József (Pálffy É., Mogyorósi L.)
Gólszerző: Schmaler (3.), ill. Tóth Gy. (10.), Tóth L. (82.)
Piros lap: Cenky (67.)
HONVÉD: Molnár – Vas (Kövér, 60.), Cenky, Kiatipisz, Kacvinszky – Tóth L., Tóth Gy. (Magyar, 60.), Szabó B. (Szabó Sz., 52.) – Palócz (Ebot, 52.), Simon, Balogh Zs. (Kiss V., 69)
Vezetőedző: Isa Gábor
Isa Gábor: – Játékosaim megtettek mindent annak érdekében, hogy emberhátrányban is megnyerjük a mérkőzést és a hosszabbításban egy szabadrúgással ez sikerült is. Ha a játék még nem is volt az igazi, a mentalitásunkra és győzni akarásunkra mindenképp lehet építeni a jövőben.






