Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelemmel kezdtük a tavaszt

Győzelemmel kezdtük a tavaszt

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 02. 03. 17:34Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Holman Dávid duplázott, nyolc meccs után kapott ki újra otthon a Kozármisleny

Tavaszias időben kezdődött a télen induló tavaszi szezon (lásd még: februári folytatás és egyéb alliterációk) a Merkantil Bank Ligában, ahol a Kozármisleny és a Honvéd összecsapása indította a 19. fordulót, s egyben 2024-et, mi pedig abban bíztunk, hogy nemcsak a meccs elején, hanem a végén is süt majd ránk a nap.

A találkozó aztán szeles hazai rohamokkal indult, a 3. percben Horváth Péter lövése vágódott szögletre Benczenleitner Barnáról, de az első tíz percbe belefért még egy Tomás Tujvel-védés és egy Daru Bence-fejes is, utóbbi szerencsére veszélytelen volt. A kozármislenyi helyzetek után a mieink pillanatai következtek, sőt, előttünk adódott a találkozó addigi legnagyobb helyzete, Adorján Krisztián harcos labdaszerzése után Kerezsi Zalánt szöktette a jobb oldalon, házi gólkirályunk pedig rávezette a labdát Lékai Soma kapusra, aki bravúrral, lábbal hárított. Másfél perccel később már a kezét használta a hazai kapus, ekkor Krajcsovics Ábel 15 méteres lövését húzta le magabiztosan.

A 21. percben ismét Horváth Péter próbálkozott távolról, a mozdulat látványos volt, a labda csapódott lefelé, de Tomás Tujvelnek nem kellett védenie, szemmel kísérte a mellémenő lövést, ahogyan a túloldalon sem talált kaput Bobál Gergely csúsztatása. Nem sokkal később ismét középcsatárunk volt a főszereplő, kihasználta Füredi védő bizonytalankodását, Lékai pedig buktatta Bobált, tizenegyes! A büntetőt Holman Dávid végezte el, aki – akárcsak Soroksáron és az MTK elleni felkészülési mérkőzésen – nem hibázott, higgadtan helyezett a hálóba, így hasonlóan a 2. fordulóbeli találkozóhoz, ezúttal is mi szereztük meg a vezetést. (Augusztusban egyébként Benczenleitner fejelt a kapuba a 31. percben, most Holman Dávid kettőt „késett“.)

A szünetig már nem változott az eredmény, az otthon nyolc mérkőzés óta veretlen Kozármisleny jött előre, csapatunk azonban őrizte az előnyt és biztosak lehettünk benne, hogy a második félidőben tovább fokozódik majd a nyomás. Ami sajnos hamar gólt hozott, a 48. percben Kirchner lőtt középre egy labdát a bal oldalról, Adorján belepiszkált, de a saját kapunk felé ment a labda, Tujvel még bravúrral védett, Horváth Péter azonban közelről a hálóba bólintott.

A gyors hazai egyenlítést gyorsan követhette volna a második kispesti gól, egy remek Krajcsovics, Bobál, Kerezsi akció után utóbbi lőtt, Lékai viszont hatalmas bravúrral hárított! A folytatásban inkább nekünk voltak kisebb helyzeteink, de Krajcsovics, Kerezsi, Lőrinczy és Holman lövéséből sem született gól, míg a mi oldalunkon Lőrinczy mentett nagyot, míg Bobál Gergely két hazai szöglet után is fejjel tisztázott.

A hajrá aztán Tomás Tujvel látványos védésével indult, a balösszekötő helyéről Turi tüzelt, Tujvel azonban hárított. Ebben az időszakban többet birtokolta a labdát a Kozármisleny, ami helyzetekben megmutatkozott, gólt azonban nem hozott.

Bezzeg a túloldalon!

A 79. percben Bobál Gergely pazar keresztlabdájával került ziccerbe Krajcsovics Ábel, megpróbálta elhúzni a labdát Lékai mellett, a kapus lábbal közbeszúrt, aztán Holman lövésénél a védők mentettek, a labda viszont ismét gólszerzőnk elé került, ekkor Lékai próbált védeni, de hiába, végül a kapu bal oldalába perdült a labda.

Örömmel írnánk, hogy megnyugodhattunk a vezetés másodszori megszerzésével, mégsem mondhattunk ilyet, hiszen a Kozármisleny tovább támadott, a 85. percben egy újabb Tujvel-védést jegyezhettünk fel, sőt még a 92. percben is volt miért izgulni: Füredi mintegy 25 méterről irtózatos erővel találta el a bal oldali kapufát, még a fülünkben visszhangzott a csattanás, az ellentámadás végén Krajcsovics helyzete maradt ki.

Szerencsére ez már nem számított, másfél perccel később pedig Kovács J. Zoltán lefújta a mérkőzést, így először nyertünk Kozármislenyben, illete először győztünk Kovács J(átékvezető) közreműködése mellett és boldogan rögzíthettük, hogy a bár a nap ereje már csökkent késő délutánra, a kispesti siker melengette szívünket.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 19. FORDULÓ
HR-RENT KOZÁRMISLENY–BUDAPEST HONVÉD 1–2 (0–1)

Kozármisleny

V: Kovács J. Zoltán (Horváth Z., Bertalan D.)
G: Horváth P. (48.), ill. Holman (34., 79. – az elsőt tizenegyesből)

Kozármisleny: Lékai – Schuszter, Gajág, Füredi, Turi – Nagy E. (Major, 85.), Horváth D. – Molnár Á., Horváth P. (Tóth Z., 80.), Kirchner – Daru (Vajda R., 61.)
Vezetőedző: Aczél Zoltán

Honvéd: Tujvel – Eördögh, Szabó A., Kálnoki-Kis, Benczenleitner – Lőrinczy (Keresztes, 67.), Adorján (Bocskay, 87.), Holman – Kerezsi (Nyitrai, 78.), Bobál G., Krajcsovics
Vezetőedző: Csertői Aurél


2024. 02. 03. 17:34Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat