Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győztes debütálás

Győztes debütálás

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Első felkészülési mérkőzésén a Hatvan ellen nyert U19-es együttesünk

A két hete tartó felkészülés első állomásaként az NB III-as bajnokság Keleti csoportjában szereplő Hatvan csapata volt a Budapest Honvéd-MFA U19-es gárdájának ellenfele szombaton. A Pinezits Máté irányította fiatalok már az első félidőben kétgólos vezetést szereztek a vendégekkel szemben, amit a szünet után 4–1-es győzelemre válthattak a lefújásig.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Budapest Honvéd-MFA–Hatvan FC 4–1 (2–0)
A Honvéd gólszerzői: Németh B. 2, Kovács V., Krajcsovics 1-1
Honvéd: Dúzs – Varga G. (Gera N., a szünetben), Pekár (Simon K., 60.), Kovács V. (Szabó B., 60.), Benczenleitner (Csányi, a szünetben) – Szabó T. (Zsigmond, a szünetben), Kárász (Krajocsovics, a szünetben), Nagy S. (Csaba D., 75.) – Kerezsi (Molnár Á., a szünetben), Németh B., Győri B. (László M., 60.)
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Sok szempontból hasznos meccset játszottunk, hiszen hosszú idő után ez volt az első mérkőzése a csapatnak, amelyen megismerkedhettünk azzal, hogy éles szituációkban ki, hogyan reagál. Sok jó és sok javítandó dolog is visszaköszönt, de tiszta tekintettel, egyenes jellemmel nyomták végig a srácok a mögöttük álló két hetet és az edzőmérkőzést is, így tudjuk majd fokozni és javítani ezt a teljesítményt. Külön öröm, hogy a harmadosztályú felnőttcsapat ellen tizenöt, tizenhat, tizenhét és tizennyolc éves srácok mutathatták meg oroszlánkörmeiket. Gratulálunk a csapatnak!

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia