Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győztes mentalitással

Győztes mentalitással

Akadémia

Megjelenés: 2022. 05. 07. 16:14Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Szűcs Tamás lendületet adna a második csapatnak a szezon hátralévő részében

A Honvéd II és a korosztályos válogatott alapembere, Szűcs Tamás március végén az U17-es Európa bajnoki-selejtező elitkörében szenvedett bokasérülést. Sokáig küszködött vele tehetségünk, hiszen hol elmúlt, hol előjött a fájdalom, így százszázalékos munkát nem tudott végezni, azonban reméli, most már újra teljes értékű tagja lehet az együttesnek.

„A kényszerpihenőm miatt kevesebb találkozón szerepeltem a tavasszal – jegyezte meg Szűcs Tamás, aki az elitkör óta mindössze két mérkőzésen lépett pályára. – Mentálisan nagyon megviselt a kihagyás, de motivált vagyok most, hiányzott már a foci és szeretném megmutatni mit tudok. A csapat azonban nagyon jól teljesített, elképesztően büszke vagyok a srácokra, ezért is fáj, hogy nem tudtam kivenni a sikerből a részemet úgy, ahogy szerettem volna.”

A kihagyott meccsek ellenére az ESMTK elleni összecsapáson gólpasszával azért nagyban hozzájárult ahhoz, hogy második együttesünk megfordítsa az eredményt, így különösen fájó, hogy többször is a lelátóra kényszerült.

„Nekem mindenem a labda és a foci, nagyon fájdalmas volt kívülről nézni a többieket – beszélt az elmúlt hetekről Szűcs. – Az, hogy nem mehetek fel a gyepre rossz érzés volt, viszont a srácok teljesítménye valamilyen szinten kompenzálni tudott. Természetesen ha sikeres szériában van az együttes, az segít a hangulaton a csapat körül, de akkor ér csak igazán valamit, ha vasárnap is nyerünk.”

A hétvégén azzal a Váccal játszanak idegenben a mieink, amely jelenleg a tizenhatodik helyen áll a táblázaton és kilenc pont választja el a már kieső Dabas-Gyóntól. Riválisunknak már csak matematikailag búcsúzhat, de amíg nem dől el a sorsa, emiatt is motiváltan küzd majd. Az elmúlt öt héten háromszor szerda-vasárnap ritmusban játszott a Honvéd II, így a bajnoki hajrához szüksége lehet az együttesnek még egy kis lendületre, amit akár 17 éves tehetségünk is megadhat a társaknak.

„Négy meccsünk van még hátra és szeretnénk folytatni a győzelmi szériánkat – tekintett előre az idény hátralévő részére Szűcs Tamás. –  Hosszú és nehéz sorozaton vannak túl a többiek, én viszont kipihent, friss vagyok, így remélem, minőséget és egy kis pluszt tudok adni a csapatnak a maradék fordulókon. Nincs könnyű mérkőzés, a vasárnapi Vác elleni sem lesz az, idegenbe megyünk, ami mindig nehéz, hiszen a hazai szurkolók segítik az együttesüket és erőt adhatnak az ellenfél játékosainak. Nem szabad elbízni magunkat a tabellán elfoglalt helyezések alapján, ugyanúgy kell belemenni, mint a korábbi találkozókba, győztes mentalitással, ez hozzásegíthet a sikerhez.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 35. FORDULÓ

VÁC FC–BUDAPEST HONVÉD FC II

Vác, Városi Stadion

Május 8., vasárnap, 17:00

V: Virág András

2022. 05. 07. 16:14Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia