A kapuban: Levkovich Robi!
Legutóbb 221 nappal ezelőtt írhattuk le ezt a mondatot, izraeli-magyar kapusunk ugyanis 2019 augusztusának első napján szenvedett súlyos sérülés a botrányos Universitatea Craiova–Budapest Honvéd FC Európa-liga-mérkőzésnek, amely első félidejében egy földre érkezést követően a kereszt- és az oldalszalagja is elszakadt.
A műtétet hosszú rehabilitáció követte, a 31 esztendős kapus pedig most jutott el odáig, hogy újra kapuba állhatott, és az NB III-as csapatunk első tavaszi mérkőzésén kapott lehetőséget, s biztató, hogy magabiztosan, kapott gól nélkül hozta le a 2–0-ra megnyert találkozót.
A Rákosmente otthonában kiemelkedően fiatal, a mezőnyjátékosokat nézve 18.2 éves átlagéletkorú csapat lépett pályára, amely Tóth Péter révén a 24. percben szerezte meg a vezetést, előnyünket pedig a második félidőben Juhász Zsombor duplázta meg, így a gárda győzelemmel indította a tavaszt.
„Az első félidőben volt egy óriási helyzete az RKSK-nak, ami kimaradt, majd jött Tóth Péter gólja, ami magabiztosabbá, stabilabbá tette a csapatot – mondta Pisont István, az NB III-as gárda vezetőedzője. – Végig mentünk, küzdöttünk, játékban vártunk egy picit többet, több pontos passzt, tudatosabb megoldásokat, de egyik oldalon sem alakult ki folyamatos játék. A második félidőben pontosabbak voltunk, ha a kontráinkat jobban fejezzük be, nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, azonban így is magabiztos sikert arattunk.”
Pisont István egyébként a lelátóról követte az RKSK elleni találkozót, míg a meccselést segítőjére, Czinkon Szabolcsra bízta, hiszen hétközben ő töltött több időt a srácokkal, mivel Pisont szerdán és szombaton is az NB I-es gárda kispadján ült, illetve ott volt a felnőttcsapat edzésein.
„Köszönöm Pisont Istvánnak és a klubvezetésnek, hogy lehetőséget kaptam ezen a meccsen, nagy büszkeséggel tölt el – kezdte Czinkon Szabolcs. – Extrém fiatal csapattal álltunk ki, Levkovich Robi magabiztosan, a többieket sokat segítve védte végig a meccset. Az első 10-15 percet leszámítva az történt, amit szerettünk volna, gyorsak, agresszívak voltunk, sok labdát szereztünk, ha ezeket pontosabban játsszuk meg, több gólt is lőhettünk volna. A félidőben kényszerből kellett cserélni, a második játékrész eleje az ellenfélé volt, de nem tudott komoly lehetőséget kialakítani, majd átvettük az irányítást, meglőttük a második gólt. Kinyílt az RKSK, amely után ígéretes ellentámadásokat vezettünk, amiből gólokat szerezhettünk volna, de ne legyünk telhetetlenek, magabiztosan nyertünk. Éretten, férfiasan futballoztak a gyerekek, minden dicséretet megérdemelnek.”
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 18. FORDULÓ
Rákosmente KSK–Budapest Honvéd-MFA 0–2 (0–1)
Budapest, RKSK Sportpálya
Vezette: Szabó Levente (Balla L., Katona B.)
Gólszerző: Tóth P. (24.), Juhász Zs. (57.)
Honvéd-MFA: Levkovich – Horváth M., Szendrei, Kóródi (Fehér I., a szünetben), Feledy, Irimiás (Zvara, 73.), Tóth P. (Komiszár, 79.), Darabont, Juhász Zs., László, Markos
Edző: Czinkon Szabolcs






