Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Harcolni a helyéért

Harcolni a helyéért

Mérkőzések

Megjelenés: 2023. 10. 05. 17:01Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Pintér Máté a második csapatban hívná fel magára a figyelmet

Vasárnap a nagycsapat Mosonmagyaróvár elleni bajnokija előtt, 11:00-kor a második keretünk is hazai pályán játszik, amely a Körösladányt látja vendégül utánpótlásközpontunkban. A békési gárda 19 pontot gyűjtött 10 tétmeccs alatt, így a harmadik helyen áll. A sérülésből visszatérő, s immár százszázalékos formában lévő Pintér Máté is tudja, hogy nehéz dolguk lesz ugyan, de a csapategység és az öltözői hangulat sokáig viheti a társaságot.

„A rengeteg sérülés, illetve a rossz szereplés is egyfajta kihívás, amivel a csapatnak meg kell birkóznia – jelentette ki Pintér Máté. – A bajnokság kezdetekor, illetve a felkészülés alatt nagy létszámmal kezdtünk el dolgozni, a különböző korú játékosoknak és az új szakmai stábnak össze kellett szoknia, mindez sikerült is, de nem sokáig örülhettünk ennek. Sajnos a fordulók előrehaladtával sorra estek ki az alapemberek, köztük én is, fájó, hogy nem sikerült úgy indítanunk a bajnokságot, ahogy azt szerettük volna. De hála a csapat munkamoráljának, s az egységnek, nem félek attól, hogy ne állna helyre minden.”

Pintér Máténak ez már a harmadik idénye a második csapatban, így mondhatjuk, hogy a tapasztaltabbak közé tartozik, emellett ott volt a rangos olasz utánpótlás-tornán, a Viareggio Kupán is, hol veretlenül zárt a Honvéd-MFA.  A kaposvári születésű középpályás a Dabas elleni 4–0-s siker után egy hónapot hagyott ki ödémás sérülés miatt, majd a múlt hétvégén, Szegeden tért vissza, de kívülről is igyekezett segíteni, irányt mutatni a társaknak.

„A meccsek előtt, vagy azok szünetében, illetve edzéseken is próbáltam minél több tanácsot adni a többieknek, élvezem ezt a szerepet – mesélte 18 éves irányítónk. – Ráadásul a játék is jobban megy, ha azt éreztetik velem, hogy kulcsember vagyok és bíznak bennem Én is voltam a mostani fiatalok helyzetében, tudom, hogy rengeteget számít, ha van mellettük valaki, akire számíthatnak.”

Pintér Máté a nyár folyamán együtt készült az első kerettel, három felkészülési mérkőzésen is megmérethette magát a nagyok között, pályára lépett az Ajka, a Kecskemét és a Soroksár ellen.

„A felkészülés alatt megtanultam, hogy milyen fontos a csapategyeség, mennyit számít  a nehéz helyzetekbe, ha nem egyedül kell túllendülnöd azokon – részletezte Pintér Máté. – A mentalitás mellett a játékom is érettebb lett, alkalmazkodni kellett a gyorsabb futballhoz. Sőt, az edzések intenzitásához is, hiszen más, ha például Ivan Lovric mellett kell elvinnem a labdát, mintha egy rutintalanabb rivális áll velem szemben.”

A Békéscsaba elleni hazai mérkőzésen a Budapest Honvéd-MFA egykori nevelése, Mihály Bálint is ott volt a vendégek kezdőjében. Egy, az utánpótlásból kiöregedő, illetve ahhoz közeledő játékos számára az akadémiáról két út járható: máshol folytatja és építi pályafutását vagy megharcol a helyéért a Honvédban. Pintér Máté számára azonban csak egy opció volt.

„Mindkét karrierdöntés mellett szólnak érvek, de számomra nem is volt kérdés, hogy a Honvédban akarok szerepelni – mesélte Pintér Máté. – Szeretem a klubbot, jól érzem itt magam, bizonyítani akarom, hogy a lehetőségre, amit nyáron megkaptam, arra rászolgáltam. Most is ott lebeg a szemem előtt az első keret kapuja, úgy érzem, hogy a mentalitásom az egyik erősségem, ami a pályán és azon kívül is jól szolgálja a fejlődésemet. Meg akarok harcolni a helyemért!”

NB III, DÉL-KELETI CSOPORT, 11. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II–KÖRÖSLADÁNYI MSK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

2023. október 15., vasárnap, 11:00

A találkozóra a belépés ingyenes!
A mérkőzés a Budapest Honvéd YouTube-csatornáján közvetítjük

2023. 10. 05. 17:01Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Újra hazai pályán – vasárnap fogadjuk a BKV Előre csapatát

Vasárnap 11 órától az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában a BKV Előrét fogadja második csapatunk.

2026. 10. 24. | Második csapat

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia