Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három győzelemmel és egy vereséggel rajtoltak UP-csapataink

Három győzelemmel és egy vereséggel rajtoltak UP-csapataink

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 09. 02. 14:21Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Elindult a bajnoki szezon utánpótláscsapataink számára is.

Hosszú szünet után akadémiai csapataink is megkezdték a bajnoki szezont. U16-osaink és U19-eseink az UTE együttesét verték, egyaránt két góllal, U15-öseink szűk vereséget szenvedtek a Ferencváros vendégeként, míg az előző idényben bajnoki címet ünneplő U17-eseink a Budai FC elleni győzelemmel rajtoltak.

Ferencvárosi TC U15–Budapest Honvéd FC U15 2–1 (2–1)

Honvéd: Petró – Józsa, Palásti, Nyiri (Kovács N., 74.), Schill (Balázs P., 55.), Menyhárt, Magyar (Pisont, 41.), Tőzsér (Vass, 41.), Varga (Török, 55.), Malomsoki, Szijjártó.

G: Csillag (7.), Dömény (9.), illetve Józsa (22.).

Szamosi Tamás, vezetőedző:

Az első félidőben nagyon dekoncentráltan játszottunk, aminek nem értjük az okát. Ennek eredményeképp a Ferencváros kétgólos előnye megérdemelt volt.
Egy szöglet után sikerült szépítenünk, Józsa egyből a kapu hosszú oldalába csavarta a labdát.
A félidő után magunkra találtunk, már azt a csapatot láttuk a pályán, amelyet szerettünk volna.
Megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre, de a kivitelezésbe hiba csúszott, illetve egy alkalommal a felső léc mentette meg a Ferencvárost a góltól.

UTE U16–Budapest Honvéd FC U16 1–3 (1–1)

Honvéd: Székely – Marinyák, Érsek, Barton, Horváth-Garaba, Kardos (Halgas, 70.), Jakab (Hegyes, 8.), Rotár (Remenár, 77.), Meggyes (Vérten, 46.), Völgyi (Babalola. 70.), Hajagos.

G: Cseh (15.), illetve Völgyi (5.), Hajagos (60.), Rotár (69.)

Körtvélyesi István, vezetőedző: 

Igazi szezon eleji, első mérkőzést játszottunk az Újpest ellen. Lendületesen, tőlünk megszokott nagy mentális erővel kezdtük a találkozót. Gyorsan vezetést is szereztünk, de egy durva belépő és a játék megszakítása kizökkentette játékosainkat. Ellenfelünk jól reagált, és ebben a rövid szakaszban egyenlíteni tudott. A szünet után újra átvettük az irányítást, és lezártuk a mérkőzést. Pontosabb befejezéssel nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna. Gratulálok a győzelemhez! Jakab Márknak pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk.

Budapest Honvéd FC U17–Budai FC U17 3–1 (1–0)

Honvéd: Czinki – Ferencz, Schwarcz, Varga-Sós, Szőke (Baki, 86.), Érsek, Molnár Á. (Martin, 86.), Balaskó (Domján, 61.), Varga Z. (Bokor, 61.), Kovács Á. (Kralicsek, 86.), Csákány.

G: Varga Z. (30.), Ferencz (53.), Érsek (90.) illetve Abdelaziz (68.).

Petrók Viktor, vezetőedző:

Az első félidő nagy részében rendben volt a játékunk, bár a labdakihozataloknál és a szervezési fázisban sokszor nem ismertük fel a fölényeket, vagy nem használtuk ki megfelelően azokat. A kapu előtt hatékonyabban kell teljesítenünk, és le kell tudni zárni a mérkőzést. A második félidő középső harmadában rossz felfogás és döntések miatt elbizonytalanodtunk, ami majdnem megbosszulta magát.

 U19 Budapest Honvéd FC – UTE U19 2–0 (1–0)

Honvéd: Papp – Russnák, Ujváry (Kobela, 85.), Horváth, Csörgő, Milicz, Meskó, Schön (Miták, 58.), Kovács E. (Molnár-Czétényi, 46.), Komlósi (Bogdán, 58.), Kecskés (Tasi, 74.).

G: Meskó (43. – 11-esből), Ujváry (82.).

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

Az első 20 percben kapkodóan, sokszor ész nélkül játszottunk, ezért rengeteg labdát vesztettünk, amiből ellenfelünk fölénk tudott kerekedni. Ebben a periódusban saját térfelünkön védekezésre kényszerültünk, de a védekezésünk kompakt volt. A párharcokban viszont nem voltunk sikeresek, az agresszivitás sem volt megfelelő.
A félidő második felében átvettük az irányítást, többet birtokoltuk a labdát, és a széleken többször az ellenfél mögé kerültünk. Helyzeteink is adódtak, de a támadóharmadban több rossz döntés miatt nem tudtunk eredményesek lenni.
A második félidőben türelmesebben, több oldalforgatással játszottunk, így újabb helyzeteket alakítottunk ki, de a létszámfölényes szituációkban hibáztunk, a helyzeteknél pedig hiányzott a koncentráció. A végén egy kontrából biztosítottuk be a győzelmünket. Összességében megérdemelt a siker, de a játékunkkal még nem vagyok teljes mértékben elégedett.

 

2025. 09. 02. 14:21Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Második meccsét is megnyerte második csapatunk

Felkészülési mérkőzésen 3–2-es győzelmet aratott a Kispest–Honvéd FC II. a SZAC ellen.

2026. 07. 10. | Mérkőzések

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia