Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három korosztályunk is sikerrel rajtolt a bajnokságban

Három korosztályunk is sikerrel rajtolt a bajnokságban

Akadémia

Megjelenés: 2026. 02. 28. 17:00Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Múlt héten a korosztályos bajnokságokban is megkezdődött a tavaszi szezon, az U19-es, az U17-es, és az U16-os csapatunk győzelemmel rajtolt a kiemelt ligában. Az U15-ös csapatunk a listavezető Ferencváros ellen 3–0-s vereséget szenvedett.

U19

Bogdánfi Márton együttese sikerrel hangolt a bajnokságra, hiszen a Magyar Kupa 5. fordulójában a Fehérvár FC otthonában magabiztos, négygólos győzelmet aratott. A bajnokság 12. fordulójában korosztályos együttesünk az Újpest vendégeként lépett pályára, ahol 2–0-ra nyert a hazaiak ellen. Csapatunk 28 ponttal – két ponttal lemaradva a listavezető MTK-tól – második a tabellán. A következő fordulóban a DVSC-t fogadjuk az akadémián. 

Kiemelt bajnokság, 12. forduló

UTE–Budapest Honvéd FC 0–2 (0–1) 

Honvéd: Balogh, Horváth, Csörgő, Schön, Komlósi (Somogyi 58.), Gáspár (Szelényi 58.), Kovács (Tasi 72.) Meskó, Kecskés, Russnák, Joó (Kovács 90.) 

G: Gáspár (2.), Meskó (55.) 

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

„Az első félidőben gyorsan szereztünk vezetést, majd igyekeztünk minél többet birtokolni a labdát, de kevés folyamatos játék alakult ki, a játéknap nem volt irama, tempója, ezért nehezen tudtuk játszani a saját játékunkat. Ellenfelünk tördelte a játékot, aminek következtében sok pontrúgásunk volt, így inkább ezekből tudtunk veszélyeztetni. Hátul stabilak voltunk, a második gól lélektanilag jókor érkezett, utána pedig teljesen kézben tartva a mérkőzést, megérdemelten nyertünk.”

U17

Az U17-es csapatunk a Budai FC otthonában kezdte a tavaszi idényt, För Patrik találatával pedig sikerült is elhozni a három pontot. Szoros a tabella élmezőnye, hiszen a Ferencváros 28 ponttal az első, az MTK 26-tal a második, míg együttesünk 25-tel a harmadik helyen áll.

Kiemelt bajnokság, 12. forduló

Budai FC–Budapest Honvéd FC 0–1 (0–1) 

Honvéd: Székely, Ferencz, Schwarcz, Varga-Sós, Szanka, Szőke (Domján 63.), För (Érsek 63.), Martin (Molnár 72.), Kovács (Varga 63.), Bokor, Balaskó (Baki 84.)

G: För (18.)

Petrók Viktor, vezetőedző: 

„Nem kezdtük túl jól a mérkőzést, negyedóra elteltével érkeztünk meg a meccsbe. Innentől tudtuk kontrollálni a játékot, bár egyes fázisokban sok hibával játszottunk. A találkozó utolsó harmadára a játékunk teljesen szétesett, az ellenfél pedig kihasználva ezt, átvette az irányítást. Egy rövid periódust leszámítva összességében nem jó felfogásban, langyosan és dekoncentráltan játszottunk, nem lehetünk elégedettek a mutatott teljesítményünkkel.”

U16

Körtvélyesi István csapata hazai pályán fogadta az Újpestet, Vérten Martin góljával és Solymos Kornél duplájával 3–1-es győzelmet arattunk a lila-fehérek ellen. Az U16-os mezőnyben ugyancsak szoros a mezőny: 27 ponttal az élen állunk, míg a második MTK és a harmadik Győr egyaránt 26 pontot szerzett.  

Kiemelt bajnokság, 12. forduló

Budapest Honvéd FC–UTE 3–1 (1–1) 

Honvéd: Czinki, Marinyák, Érsek (Völgyi 59.), Horváth-Garaba, Solymos, Hegyes, Vérten (Kardos 69.), Jakab (Rotár 59.), Barton, Domány, Meggyes (Remenár 76.)

G: 
Vérten (43.), Solymos (48.), (56.)

Körtvélyesi István, vezetőedző:

„Nagyon jó mérkőzést játszottunk az Újpest csapatával, ez a találkozó valóban a labdarúgásról szólt. Mindkét csapat törekedett a játékra, a minőség és a dinamika is megfelelő volt. Amit kértünk és gyakoroltunk, azt a játékosok megvalósították. Gratulálok a csapatnak!”

U15

Az U15-ös sorozatban háromgólos vereséget szenvedett csapatunk a listavezető Ferencváros ellen. Együttesünk 14 ponttal a nyolcadik a bajnokságban. A zöld-fehérek után öt ponttal lemaradva az MTK a második, 20 ponttal a Győr a harmadik.

Kiemelt bajnokság, 12. forduló

Budapest Honvéd FC–Ferencvárosi TC 0–3 (0–1)

Honvéd: Petró, Nyiri, Palásti, Pisont, Schill (Bolyki 61.), Józsa, Menyhárt (Török 55.), Vass (Balázs 50.), Varga, Szijjártó, Gerebenes (Magyar 41.)

Szamosi Tamás, vezetőedző:

„A mérkőzés első 30 percében senki sem gondolta volna, hogy a mai találkozót nem fogjuk tudni megnyerni. Sajnos az üres kapuba sem tudtuk bepasszolni a labdát 0–0-ás állásnál, illetve volt egy találatunk is, amit a játékvezető les miatt érvénytelenített. Ellenfelünk három kapura lövésből három gólt szerzett, míg mi a legnagyobb helyzeteinket sem tudtuk gólra váltani. Mezőnyben jól játszottunk, akaratban minden játékosunk kimagaslót nyújtott, sajnos ez most ennyire volt elég.”

Az U14-es csapatunk múlt szombaton, a bajnokság 15. fordulójában a Kisvárda ellen lépett volna pályára, azonban az ellenfél kérése a találkozó elmaradt. A mérkőzésre március 13-án, 14:00-kor kerül sor a Kisvárdai Várkerti Stadionban.

2026. 02. 28. 17:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia

UP-körkép: U19-es győzelem az MTK elleni rangadón, hosszabbításban mentettek pontot U17-eseink

UP-körkép: U19-es győzelem az MTK elleni rangadón, hosszabbításban mentettek pontot U17-eseink

U19-eseink az MTK Budapest, míg U14-eseink a Várda Labdarúgó Akadémia otthonából hozták el a három pontot. U17-es csapatunk a Gödöllői SK vendégeként a hosszabbításban egyenlített, így végül 2–2-es döntetlennel zárta a találkozót.

2026. 10. 24. | Akadémia