Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Három pontot ért a Samperio-dupla

Három pontot ért a Samperio-dupla

Mérkőzések

Megjelenés: 2022. 10. 22. 18:36Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Csapatként harcolva, végig higgadtan futballozva győztünk a Zalaegerszeg otthonában

Szappanos, Prenga, Gomis, Bocskay, Domingues, Ennin – 5+1-es kispályás fociban egész korrekt kis brigádot képviselne a fenti hatos, csakhogy a szezonban eddig 56 mérkőzésen szereplő szextett ezúttal kizárólag a szurkolásával segíthetett, Szappanos és Prenga sérülés, Gomis és Bocskay eltiltás, míg Domingues és Ennin betegség miatt hiányzott a zalaegerszegi bajnokiról.

Amely bajnokin csapatunk szokatlan szerelésben lépett pályára, ugyanis a piros-fekete mezt fehér nadrággal és fehér sportszárral egészítettük ki.

Mondhatnánk, hogy a szett az AC Milan korábbi kollekciójára hajazott, de mi is futballoztunk már ilyen összeállításban, egyrészt a 2006/2007-es idényben (amikor megnyertük a Magyar Kupát), illetve az 1992-1996 közti időszakban, többek között az 1993-as bajnokcsapat is játszott piros-fekete, fehérben. A színválasztáshoz egyébként a ZTE és a játékvezetők is hozzájárultak, mivel az előzetes egyeztetések során a házigazda még a fehér alapú dresszét választotta, amivel „passzolt“ a mi piros-fekete, feketénk, végül viszont keki(-narancs) felsőben focizott a Zalaegerszeg, s ezért is kellett átöltöznünk, a hazai és idegenbeli szettünk kombinálása pedig remek választás lett végül – már „csak“ az hiányzott, hogy a formabontó felszerelésünk eredményes is legyen.

Ehhez pedig kemény kihívás várt ránk, hiszen a forduló előtt ötödik, a szezonnyitón a Bozsik Arénában 1–0-ra nyerő Zalaegerszeg otthonában kellett (volna) pontot, pontokat szereznünk, és a már említett hiányzók miatt a kezdőcsapat összeállításánál is némiképp kényszerpályán mozgott Tam Courts vezetőedző.

Pici zavar érződött is a játékunkon az első tíz percben, ekkor több helyzete is adódott a ZTE-nek, azonban ahogy telt az idő, úgy vált egyre kiegyenlítettebbé a mérkőzés. A házigazda rendre veszélyes támadásokat vezetett, de nekünk is voltak lehetőségeink, Zsótér mélységi passza után Tamás lőtt mellé, majd csapatkapitányunk távoli kísérlete ment el a bal oldali kapufa mellett. 

A 29. percben Tomás Tujvel fogta magabiztosan Mim lövését, a félidő hajrájában pedig egy remek Tamás Krisztián, Nenad Lukic, Jairo Samperio akció következett, amely végén spanyol szélsőnk a hálóba lőtt.

MegVARvan a vezetés – kiálthattunk fel a 43. percben, majd kettővel később ismét, hiszen Samperio gólja nemcsak nekünk, hanem a videóbírónak is „tetszett“, így késleltetve ugyan, de jöhetett a gólöröm!

A térfélcserét követően aztán tovább robogott a Samperio-gyors, nyáron igazolt játékosunk a stadion mögött zakatoló vonatnál is pontosabban érkezett Lukic passzára, majd egy megállót visszacselt követően, a bal kapufa segítségével a háló jelentette a végállomást.

Sokáig azonban nem örülhettünk a kétgólos vezetésnek, a túloldalon ugyanis Szabó Alex és Christy Mazinga akaszkodott össze, a lökdösődés közben pedig huhogás hallatszódott a kispesti szektorból, a pályán reklamáló Ricardo Moniz piros lapot kapott, majd a rasszista megnyilvánulás miatt a ZTE szakvezetője lehívta csapatát a pályáról. Először úgy tűnt, mintha az egerszegiek bemennének az öltözőbe, de végül a sportszerű játék folytatása mellett döntöttek a felek, így a közjáték végeztével folytatódik a találkozó.

A Budapest Honvéd – ahogyan eddig is tette – elhatárolódik a rasszizmus minden formájától, egyértelmű számunkra is, hogy a gyűlöletnek nincs helye a futballpályákon!

Innentől aztán érhetően feszültté vált a mérkőzés, a Zalaegerszeg hajtott a szépítésért, mi pedig próbáltuk tartani az előnyünket. A hazaiaknál a kispesti nevelés Szendrei Norbert helyett a szintén MFA-növendék Májer Milán érkezett, majd a szintén ex-honvédos védő, Kálnoki-Kis Dávid helyett a támadó, nem mellesleg korábbi akadémista, Klausz Milán érkezett.

Többet birtokolta a labdát a ZTE, de csapatunk fegyelmezetten védekezett, türelmesen várva a gyors ellentámadások lehetőségét. Végig, egymásért küzdve és egymást segítve futballoztunk, és a nehéz helyzetben a higgadtságunkat is meg tudtuk őrizni, ami szintén sokat számított. Beszédes pillanat volt, amikor a tízperces hosszabbítás hatodik percében a két gólpasszt kiosztó Nenad Lukic hatalmas sprintet vágott ki, elérte a labdát, majd sarokkal az ellenfelére pöccintette, szögletet kiharcolva ezzel.

Együttesünk aztán a hátralevő négy percet is kontrollálta, így jó teljesítménnyel, csapatként küzdve hoztuk el a három pontot Zalaegerszegről!

OTP BANK LIGA, 12. FORDULÓ
ZTE FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–2 (0–1)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna

V: Bognár Tamás (Szalai, Szécsényi)
G: 
Samperio (43., 52.)
K: Moniz (55.)

Zalaegerszeg: Demjén – Kálnoki-Kis (Klausz, 79.), Csóka (Bedi, a szünetben), Mocsi, Lesják, Mim (Szalay, a szünetben), Szendrei (Májer, 75.), Sankovic, Gergényi, Ikoba, Manzinga (Meshack, 63.)
Vezetőedző: Ricardo Moniz

Honvéd: Tujvel – Szabó A., Klemenz, Capan – Doka, Mitrovic, Jónsson (Kocsis D., 90.), Zsótér (Cirkovic, 90.), Tamás K. – Samperio (Kerezsi, 71.) – Lukic
Vezetőedző: Tam Courts

2022. 10. 22. 18:36Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések