Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hasznos erőfelmérők a horvátok ellen

Hasznos erőfelmérők a horvátok ellen

Akadémia

Megjelenés: 2026. 02. 01. 18:54Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Múlt hétvégén korosztályos csapataink ismét nemzetközi ellenfelek ellen méretteték meg magukat. Az U19-es, U17-es, U16-os és az U15-ös együtteseink a horvát NK Osijek ellen bizonyíthattak, míg az U13-as és U14-es csapatunk a GNK Dinamo Zagreb vendégeként lépett pályára.

U19: 

NK Osijek (horvát) – Budapest Honvéd FC 3-0 (2-0)

Összeállítás: Tarjáni István, Russnák Áron, Ferencz Kende, Csörgő Ádám, Merkl Marcell, Milicz Péter, Schön Botond, Meskó Márk, Miták Milán, Kecskés Barna, Kovács Erik

Csere: Liziczay Zsombor, Kovács Ábel, Joó Ferenc, För Patrik, Komlósi Rupert

Bogdánfi Márton, vezetőedző:

„Nagyon hasznos és fejlesztő hatású mérkőzést sikerült játszani egy szinte felnőtt csapat ellen. Kellett idő, amíg fel tudtuk venni az ő tempójukat, nem vagyunk hozzászokva az ilyen sebességű és fizikális ellenfelekhez. Ami után ez sikerült, onnantól egyenrangú ellenfelek lettünk és több pozitívum is megjelent mind védekezésen, mind támadásban. Ha a helyzeteinket berúgjuk, szorosabb is lehetett volna a mérkőzés, de a mai nap az eredmény sokadlagos volt. Sok fiatal játékosunk tudta megmutatni magát 2 évvel idősebbek ellen is nemzetközi szinten, ami remek erőfelmérő az ő számukra.”

U17: 

NK Osijek (horvát) – Budapest Honvéd FC 0-2

Összeállítás: Balogh Barnabás, Molnár Ákos, Kralicsek Soma, Martin Álmos Bendegúz, Varga-Sós Benedek, Csákány Szabolcs, Domján Loránd, Shodunke Dániel, Érsek Patrik, Balaskó Milán, Bokor Balázs

Csere: Czinki Dávid, Happe Maximilian Dániel, Baki Máté, Szőke Szilárd, Szanka Ferenc Miksa, Varga Zalán

Gólszerzők: Bokor Balázs, Shodunke Dániel

Petrók Viktór, vezetőedző: 

„Szinte az egész mérkőzésen jó felfogásban, megfelelő hozzáállással játszottunk, az agresszív, fizikális futballt játszó ellenféllel szemben. A középső zónában végre türelmesen játszottunk, próbáltuk birtokolni a labdát. A presszingünk ma is jól működött, sokat dolgoztak a srácok, és ez ma a számszerű eredményben is megmutatkozott.”

U16: 

Budapest Honvéd FC – NK Osijek (horvát) 3-1 (1-0)

Összeállítás: Székely Krisztián, Érsek Márk, Ortó Fábián, Hegyes Botond, Rotár Botond, Domány Bence, Marinyák Magor, Jakab Márk, Völgyi Miklós, Malomsoki Milán, Hajagos Hunor

Csere: Petró Milán, Meggyes Milán, Remenár Bence, Kardos Olivér, Solymos Kornél

Gólszerzők: Hajagos Hunor, Rotár Botond, Érsek Márk

Körtvélyesi István, vezetőedző:

„Nagyon lendületes- dinamikus mérkőzést játszottunk az Eszék csapata ellen. Ellenfelünk szervezett volt és nagyon jó ritmusban futballozott . Könnyen és jól tudtunk alkalmazkodni és játék sebességünk kifejezetten jó volt. Nehéz feladatunk volt, aminek nagyon örültem, hibák voltak, de jól forogtunk ki mindenből. Nagyon szép gólokat szereztünk és jó teljesítményt nyújtottunk végig. Gratulálok a csapatnak!”

U15:

Budapest Honvéd FC – NK Osijek (horvát) 1-2 (0-2)

Összeállítás: Szabó Andor Zalán, Szijjártó Péter, Palásti Krisztián, Török Zsolt, Menyhárt Márton, Varga Botond, Pisont Richárd, Nyiri Benedek, Józsa Roland, Gerebenes Róbert, Vass András

Csere: Komzsik András, Matyó Gergő, Schill Dániel, Bolyki Hunor, Balázs Péter Szilárd, Magyar Alexander

Gólszerző: Varga Botond

Szamosi Tamás, vezetőedző:

„Megint egy nagy iramú nemzetközi mérkőzést játszottunk egy jól felkészített csapat ellen. Az első félidőben több hibát is elkövettünk olyan dolgokban, amelyeket előzetesen megbeszéltünk, ezeket a szünetben igyekeztünk rendezni. A második félidőben már látszódott az a dolog amit az elejétől szerettünk volna,teljesen más arcunkat mutattuk, mezőnyben dominálni tudtunk, több helyzetet is kialakítottunk. Két üres kapus lehetőséget sem sikerült értékesítenünk, ami sajnálatos. Dolgozunk tovább, mert ezek a nemzetközi mérkőzések nagyban hozzásegítik a csapatunkat ahhoz, hogy a bajnokságban jól szerepeljünk.”

U14

GNK Dinamo Zagreb (horvát) - Budapest Honvéd FC 5-2 (3-1)

Összeállítás: Mező Milán, Málint Kevin Bence, Bejanaru Krisztián, Kamber Maksim, Kovács Botond Attila, Palaga Bence, Karácsony Zoltán Tamás, Oláh-Sebők Zétény, Nnadi Chukwuemeka Benjamin, Gerencsér Erik, Hanzély Kevin

Csere: Marte Miron, Rácz Zsombor, Tóth Csaba Junior, Oke Olamide Olivér, Tóth Gergő

Gólszerzők: Tóth Csaba Junior, Kovács Botond Attila

Fűzfa Gergely, vezetőedző:

„Rendkívül magas színvonalú mérkőzésen, egy kiemelt képességű csapat ellen, mind a labdás mind a labda elleni játékban kezdeményezően játszottunk! A srácok testközelből megtapasztalhatták milyen a nemzetközi szint technikai, taktikai szempontból! Tóth Csabinak az egész Kispesti család nevében külön gratulálunk, hosszú sérülése után góllal tért vissza!”

U13

GNK Dinamo Zagreb (horvát) - Budapest Honvéd FC 3-3 (1-1)

Összeállítás: Tóbiás Ábel Marcell, Balla Zalán, Nyerges Zoltán Bánk, Pályka Béla Olivér, Váradi Csongor, Juhász Bence, Izing Dávid, Juhász Gergő, Babos Csanád, Gál Vince Noel, Walkó Milán

Csere: Pándi Máté, Krapfel Dominik, Marsalla Norbert, Varga Olivér, Pál Benjámin, Berki Tibor Benett, Baji Bálint

Gólszerzők: Várdai Csongor, Gál Vince Noel, Baji Bálint

Takács Richárd, vezetőedző: 

„Szombaton a Dimano Zagreb otthonában léptünk pályára, ahol egy magas intenzitású és remek színvonalú mérkőzést játszottunk. A találkozó elején kellett egy kis idő, amíg felvettük a ritmust, de az idő előrehaladtával egyre inkább meg tudtuk mutatni magunkat. A mérkőzésen sok esetben az ellenfelünk dominált, de a játékosaink végig fegyelmezetten, egységesen és nagy odaadással védekeztek, emellett pedig a labdás játékunk során is számos pozitívum volt látható. Látványos egyéni megoldásokat és kombinatív játékot követően egyaránt tudtunk helyzeteket kialakítani, valamint gólokat szerezni. Egy olyan napon vagyunk túl, ami rengeteg tanulsággal szolgált a gyerekeknek és sokat jelent a fejlődésük szempontjából. Köszönjük a szülőknek, amiért ezúttal is nagy számban elkísértek minket és végig sportszerűen buzdították a csapatot!"

2026. 02. 01. 18:54Akadémia

Kapcsolódó hírek

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Czinki Dávid az U17-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U17-es válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat első szakaszában Észak-Macedónia, Törökország és San Marino ellen lép pályára.

2026. 10. 24. | Akadémia

UP-körkép: U19-es győzelem az MTK elleni rangadón, hosszabbításban mentettek pontot U17-eseink

UP-körkép: U19-es győzelem az MTK elleni rangadón, hosszabbításban mentettek pontot U17-eseink

U19-eseink az MTK Budapest, míg U14-eseink a Várda Labdarúgó Akadémia otthonából hozták el a három pontot. U17-es csapatunk a Gödöllői SK vendégeként a hosszabbításban egyenlített, így végül 2–2-es döntetlennel zárta a találkozót.

2026. 10. 24. | Akadémia