Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hátrányból fordítva

Hátrányból fordítva

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Második félidei játékával nyert az U17 a Ferencváros ellen

A Ferencváros volt az ellenfele a Honvéd-MFA U17-es csapatának a 19. fordulóban, hazai pályán. Sajnos korosztályos válogatottunkra, Németh Dánielre sérülés miatt nem számíthatott Nagy Mihály edző, pedig a támadó nemcsak góljaival, hanem gólpasszaival is a csapat egyik kimagasló egyénisége. Már a 6. percben, egy szöglet után a hálónkba került a labda, egy kiválóan elvégzett sarokrúgásból, amiből a későbbiekben is láthattunk néhányat. Bizony izgulnunk kellett ezeknél a szituációknál, mert a helyezkedéseink nem voltak tökéletesek, nem véletlen, hogy Nagy Mihálynak fel kellett időnként emelni a hangját, ki hová helyezkedjen. Szerencsére védőink a gólt követően már nem hibáztak. A találat után kezdett felpörögni a csapat és a 15. percben Zsigmond zseniális, 40 méteres keresztlabdájára Gera Zalán érkezett, aki kapásból a bal sarokba lőtte a labdát. A 29. percben Kerezsi Zalán az ötös sarkáról lőtte a felső lécre a labdát. A 43. percben egy veszélyes Fradi-támadás után Varga Gergőről pattant szögletre a labda, majd az 59. percben Kerezsi lőtt óriási helyzetben fölé. Az 57. percben hármas cserét hajtott végre a szakmai stáb. A 67. percben Kozma Bence lövését fogta Őri Levente. A vendégek többet támadtak, sokat passzoltak, de igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Gyors játékosaink révén mi viszont kontrára játszottunk és egy ilyen végén Szabó-Kerezsi-Kozma volt a labda útja, cserejátékosunk pedig nem hibázott. Remekül kivitelezett, gyors, korszerű ellentámadást vezettünk, amelynek kulcspillanata Szabó Bence kiváló labdaszerzése volt a felezővonalnál. A hátralévő időben, bár jól játszott a Fradi, de védőink, valamint Salka Olivér a kapuban meghiúsított minden kísérletet, így 3 ponttal zártuk a találkozót. A győzelem értékét növeli, hogy egy jól futballozó ellenfelet sikerült legyőzni.


GÓLOK

6. perc: Jobb oldalról végeztek a zöld-fehérek sarokrúgást, a rövid sarok felé ívelt labdát Salka Olivér és Kovács Viktor egymást zavarva próbálta menteni és a felső lécről lepattant labdát Orlov Ambrus a nagy tumultusban 2 méterről a hálóba pöckölte. 0–1
15. perc: Zsigmond Rajmund szenzációs, 40 méteres keresztlabdájára Gera Zalán érkezett és a védő felett átszálló labdát, mielőtt az lepattant volna, 8 méterről belsővel, kapásból a bal sarokba lőtte. 1–1
75. perc: Szabó Bence szerzett labdát a felezővonalnál, egyből a balösszekötő helyén kilépő Kerezsi Zalánt indította, csatárunk pedig két lépés után középre passzolt, Kozma Bence pedig a védőjét megelőzve, 6 méterről lőtte a kapuba a labdát. 2–1

U17-es bajnokság, 19. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Ferencvárosi TC 2–1 (1–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Darók Attila (Nagy P., Csuja Z.)
Gólszerző: Gera (15.), Kozma (75.), ill. Orlov (6.)
Honvéd: Salka – Zsigmond, Kovács V., Benczenleitner, Nyitrai (Kárász, 76.), Kerezsi, Győri (Benkő, 57.), Nagy S. (Szabó B., 57.), Varga G. (Matthew, 61.), Gera Z. (Kozma B., 57.), Pekár I.
Vezetőedző: Nagy Mihály

Nagy Mihály: – Borzasztó nehéz mérkőzés volt, mert rendkívül agresszív és kifejezetten jó futballt játszó csapat ellen játszottunk. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, rögtön az elején olyan hibákat csináltunk, amiből az ellenfél megszerezte a vezetést. Utána szépen játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, folyamatosan próbáltunk dominálni, ami sikerült is, hamar egyenlítettünk. A második félidőben sem volt gond a játékunkkal, utána viszont a felerősödött szél, ami nagyon megzavart minket, de azt hiszem, az ellenfelet is, mert csapkodóvá vált a játék. Egy kicsit viszont mi higgadtabbak tudtunk lenni. Sokat cseréltünk és örülök, hogy a cseréink jól szálltak be a játékba. Egy kicsit lendületesebbek is lettünk és egyik cserejátékosunk, Kozma Bence rúgta a győztes gólt. Nagyon komoly erőfelmérő volt, egy nagy jó csapatot vertünk meg.

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia