Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hatvan év, öt győzelem

Hatvan év, öt győzelem

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 06. 28. 19:28Olvasási idő: 1 perc

Huszonnégy gólt rúgtunk a Budaörsnek

Június 30-án, szerdán a Budaörs ellen második felkészülési meccsét játssza a Budapest Honvéd, a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban. A két együttesnek nem ez lesz az első ilyen jellegű találkozója, korábban öt alkalommal néztek szembe egymással barátságos mérkőzésen.

1961 decemberében a válogatottjait nélkülöző Bp. Honvéd 8–2-re nyert Budaörsön, góljainkat Balogh Károly (3), Cserjés József (2), Katona Sándor, Nagy György és Komora Imre szerezték. 1965 nyarán, Budaörsön 6–2-re győztek a piros-fehérek. Komorát és Katonát ezúttal is a góllövők között találjuk, előbbi háromszor, utóbbi kétszer talált a kapuba, rajtuk kívül Nógrádi Ferenc és Vági István iratkozott fel a góllövők közé. 2005-ben semleges helyen, a Pesti úti Rojik-pályán találkozott egymással a két együttes. A mieink Szili Attila (2), Bojtor László, Vámosi Csaba és Csobánki Ádám góljaival 5–2-re győzték le ellenfelüket. Érdekesség, hogy a zöld-feketék góljait a sokszoros válogatott Törőcsik András és Nyilasi Tibor fiai lőtték. 2009 nyarán a Bozsik Stadion adott otthont a találkozónak, a kispestiek 3–0-ra nyertek, gólajinkat a szlovák Macko (2) és a brazil Diego szerezték. A Bp. Honvéd legutóbb 2016 nyarán, a Bozsik Stadionban, Hajdú Ádám és Eppel Márton góljaival 2–0-ra verte a budaörsieket.

A mérleg: 5 mérkőzés, 5 gőzelem, 24 rúgott, 6 kapott gól.

2021. 06. 28. 19:28Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések