Két veretes múltú együttes lépett pályára vasárnap este a Bozsik Arénában, ahol a Honvéd és az MTK is abban bízhatott, hogy a szezon eddigi, gyengébben sikerült mérkőzései után ezúttal örömmel zárhatja az aktuális bajnokiját: a mieink négy vereséggel, a vendégek öt nyeretlen meccsel várták az összecsapást.
A találkozót a Honvéd kezdte lendületesebben, Szappanos Péter látványos, nem mellesleg fontos védése előtt és után a kék-fehérek tizenhatosán belül adódtak ígéretes lehetőségek, Májer lövését azonban védte Mijatovic (ráadásul sajnos lesen is volt a szélsőnk), Lukic kísérletét pedig szögletre mentette a kék-fehér neon kapuvédő.
Érezhető volt, hogy egyik gárda sem most éli a legszebb napjait, küzdöttek a felek, de sok hiba csúszott a játékba, ami megakadályozta a helyzetek kialakítását, így a szurkolók küzdelmes, ám nem túl magas színvonalú mérkőzést láthattak – tegyük hozzá gyorsan, ebben a nehéz szituációban a három pont megszerzése a legfontosabb.
Ehhez az első felvonás végén egy kisebb, a második elején pedig egy jóval nagyobb lépéssel jutottunk közelebb: a 45+2. percben ember-, a 47. minitumban pedig gólelőnybe kerültünk. Előbb a Baráth Botond arcát eltaláló és a nyakát is megragadó Haraszti Zsolt kapott piros lapot, majd egy szöglet után Nenad Lukic bólintott a hálóba.
A vezető gól után lendületbe jött a csapat, mezőnyfölényben futballoztunk, Nono szögletei után Batik és Balogh is veszélyeztetett, aztán Nagy Dominik lövése landolt a háló tetején, míg Zsótér fejesét Mijatovic védte. Szerencsére a túloldalon Szappanos is a helyén volt, Palincsár lőtt ugyanis egy gyors vendégakció végén, a labda pedig kapusunk kezei között kötött ki.
A 68. percben aztán el is dőlt a mérkőzés, hiszen Nagy Dominik értékesítette a buktatásért megítélt tizenegyest, az emberelőny, a kétgólos fór, valamint a játék képe pedig azt vetítette előre, hogy a mieinké lesz a létfontosságú három pont.
Ez végül így is történt, hiszen a hátralevő időben is jobbára a vendégek térfelén zajlott a játék, míg a hajrában Lovric mentett kétszer a tizenhatoson belül, s utóbb kiderült, Palincsár szöglete volt az MTK utolsó lehetősége. A sarokrúgást követően Horváth Ferenc hármat cserélt, három kispesti nevelésű játékos, Nagy Gergő és két ifjú titán, Kerezsi Zalán, illetve Szűcs Tamás érkezett.
Kerezsi a második, Szűcs az első NB I-es meccsén léphetett pályára, és ők hozták össze a harmadik gólunkat, amikor Szűcs a jobb oldalon remekül szöktette Kerezsit, aki középre passzolt, Nenad Lukic pedig megszerezte szezonbeli kilencedik találatát.
Fontos és végül magabiztos győzelmet arattunk az MTK ellen, így nehéz helyzetben lévő csapatunk tett egy lépést előre – jöhet a következő!
OTP Bank Liga, 13. forduló
BUDAPEST HONVÉD FC–MTK BUDAPEST 3–0 (0–0)
Bozsik Aréna, 2156 néző
V: Pintér Csaba (Tóth II. V., Kóbor P.)
G: Lukic (47., 90+1.), Nagy D. (68. – tizenegyesből)
Kiállítva: Haraszti (45+1.)
Honvéd: Szappanos – Lovric, Batik, Baráth, Tamás K. – Zsótér (Nagy G., 89.), Pantelic (Szűcs T., 89), Nono (Hidi, 73.) – Nagy D. (Kerezsi, 89.), Lukic, Májer (Balogh N., a szünetben)
Vezetőedző: Horváth Ferenc
MTK: Mijatovic – Balázs B., Varju, Ferreira, Nagy B. – Ramadani (Kata,75.), Dimitrov (Grozav, a szünetben) – Kovácsréti (Palincsár, 59.), Weir (Mezei,75.), Haraszti – Vancsa (Drljo, 59.)
Megbízott edző: Pintér Ádám





