Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hazai vereség

Hazai vereség

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 02. 25. 17:30Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

1–0-ra kaptunk ki a Siófoktól

Február negyedik hétvégéjén 2024 negyedik bajnoki meccse várt a Budapest Honvédra, csapatunk a Siófokot fogadta a Bozsik Arénában, s bár a találkozót gyerekek (és felnőttek) számára szervezett játékok vezették fel, biztosak lehettünk benne, hogy nem lesz gyerekjáték a bajnoki, amelyen jó játék és az utolsó pillanatig tartó küzdelem szükségeltetik a sikerhez.

A találkozó kezdőrúgását a KLTE friss Puskás-díjasa, az év serdülő játékosának választott Acsai Dominik (U15-ös csapatunk, korosztályos válogatott tehetsége) végezte el, reméljük, pár év múlva az első csapat tagjaként láthatunk tőle jó passzokat, sikeres megoldásokat.

A pályán egyébként így is volt KLTE-díjas játékos, hiszen Kerezsi Zalán 2023 legszebb gólját szerezte, míg 2021-ben az év felfedezettjének járó elismerést kapta meg. A meccsen pedig aztán az ő nevéhez fűződött az első lehetőség, a 11. percben élesen ívelt középre, a labda elment a védők mellett, és sajnos centikkel a hosszún helyezkedő Simon Benedek előtt is elsuhant.

Az első pillanattól kezdve többet birtokoltuk a labdát a mérkőzésen, próbáltuk feltörni a Siófokot, ellenfelünk azonban fegyelmezetten, stabilan védekezett, így csak kisebb lehetőségeink adódtak, míg a mi oldalunkon Adorján Krisztián és Kálnoki-Kis Dávid blokkolt egy-egy lövést. Az első félóra végén Kerezsi Zalán fejesét védte Winter kapus, két perccel később pedig már ő sem érte el a labdát, csak a jobb oldali kapufa megmentette, amikor Benczenleitner Barna a balösszekötő helyéről passz helyett a rövid sarkot célozta meg. Szép megoldás volt! Akárcsak balhátvédünk beadása a félidő hajrájában, amely után Bobál Gergely csúsztatása ment mellé. A félidőt aztán vendéghelyzettel zárult, Dénes lőtt közelről, Tujvel azonban nagyot védett, maradt a szünetre a nulla nulla.

A térfélcserét követően előbb Kerezsi beadása után kellett tisztáznia a vendégvédelemnek, majd Bobál Gergely lőtt, Winter kapus azonban ezúttal is a helyén volt, hiába tehát a több helyzet, ezeket sajnos nem tudtuk gólra váltani. Ennek köszönhetően a Siófok bátrabban kezdett el futballozni, de nem jelentettek komolyabb veszélyt a kapunkra. Csakhogy a 67. percben Szabó Alex szabálytalankodott Dénes Csanáddal szemben, a játékvezető pedig gondolkodás nélkül a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Németh Barnabás végezte el és a jobbra vetődő Tujvel mellett higgadtan a kapu bal oldalába helyezett, 0–1.

Húsz perc volt még hátra a találkozóból, Csertői Aurél a gólt követően pályára küldte Lőrinczy Attilát, aki a 73. percben szépen tekert középre, a berobbanó Benczenleitner Barna azonban ismét a kapufát talált el, fejesét ezúttal a felső léc mentette. A hajrában is küzdöttünk, mentünk előre, de hiányzott az átütőerő a játékunkból, nem sikerült betalálnunk, így a Siófok sikerével ért véget a találkozó.

Folytatás egy hét múlva Szombathelyen a Haladás ellen. 

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 22. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–BFC SIÓFOK 0–1 (0–0)

Bozsik Aréna, 2225 néző

V: Molnár Attila (Kovács G., Vörös D.)
G: Németh B. (70. – tizenegyesből)

Honvéd: Tujvel – Kovács N., Kálnoki-Kis, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes, Adorján, Holman – Kerezsi (Bocskay, 84.), Bobál G., Simon B. (Lőrinczy, 70.)
Vezetőedző: Csertői Aurél

Siófok: Winter – Varjas, Hegedűs, Vékony, Varga B. – Gyurkits (Kovács B., 77.), Posztobányi (Nemes, 77.), Major, Kitl – Dénes Cs. (Tóth B., 85.), Németh B. (György, 90+1.)
Vezetőedző: Dragan Vukmir


2024. 02. 25. 17:30Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat