Az NB III nyitófordulójában az utolsó percekben diadalmaskodó csapatunknak nem sok pihenésre van lehetősége. Szamosi Tamás alakulata szerdán 11:00 órakor Pakson vendégszerepel.
A Paksi FC második számú csapata a hétvégén, Horváth Ferenc által irányított Dunaújváros ellen remizett, így biztosan motiváltan készülnek a hétközi találkozóra a zöld-fehérek.
Szamosi Tamás debütáló mérkőzését követően kiemelte, hogy rendkívül örül a fiatal játékosok szereplésének, akik közül néhányan most tapasztalhatták meg, hogy milyen a felnőttfutball. Bár Átrok Zalán tavaly a Dabas-Gyón FC ellen csereként bemutatkozva – és győztes gólt szerezve – már pályára lépett második csapatunkban, ezúttal kezdőként várhatta az új szezont. A még mindig mindössze 16 éves támadó középpályásunkat kérdeztük a hétvégéről és a szerdai összecsapásról.
„Jól kezdtük a hétvégi mérkőzést, a vezetést is sikerült megszerezni. Amikor viszont gólt kaptunk egy megpattanó szabadrúgás után, úgy éreztem, hogy kicsit visszaesett a csapat teljesítménye. Ebből kellett felállni, ami sikerült, hiszen nem csak egyenlíteni tudtunk, hanem az utolsó percben a győzelmet is sikerült meg tudtuk szerezni. Izgalmas mérkőzés volt. Az öltözői hangulaton is sokat dobott, hogy nyertünk. Ezzel a plusszal készülünk most Paksra, amely jó csapattal vár minket, de mi azért megyünk, hogy ott is megszerezzük a három pontot” – fejtette ki gondolatait Átrok Zalán.
NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2. FORDULÓ
2022. augusztus 3., 11:00
PAKSI FC II–BUDAPEST HONVÉD II
Paks






