Második számú együttesünk vasárnap a Szegedi VSE-t fogadta a Honvéd Akadémián. Kovács Gábor csapatában helyet kapott az első csapatnál eltiltását töltő Kállai Kevin és Pinte Patrik is. A 40. percben Dobronoky Viktor révén a szegediek ugyan megszerezték a vezetést, de a második félidőben a már szokásosnak mondható Hetyei-gól nem maradhatott el, támadónk sorozatban negyedszer is eredményes volt. A győztes találatot végül a 75. percben Kállai Kevin szerezte, aki ezzel eldöntötte a 3 pont sorsát. Második csapatunk tíz bajnoki óta veretlen, a következő állomás pedig Gyula lesz.
NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 21. FORDULÓ
Budapest, Honvéd Akadémia. Vezette: Erdélyi Balázs (Cseresznyák Csaba Ádám, Juhász-Révész Csilla)
BUDAPEST HONVÉD FC II.–SZEGEDI VSE 2–1 (0–1)
HONVÉD II.: Papp L. – Balázs T., Paksai, Hancz (Hideg, 81.), Kállai, Pinte, Tasi (Horváth B., 75.), Hetyei (Szelényi, 75.), Milencovici (Kovács D., 63.), Kocsis G., Sebe. Vezetőedző: Kovács Gábor
SZEGED: Czirják – Dobronoky, Rádai, Nagy B., Albert (Kelemen, 70.), Mezei, Benyó (Kormányos, 83.), Doszkocs (Tóth D., 83.), Farkas M., Ábrahám-Fúrús (Papp Á., 70.), Lévai, Amariutei. Vezetőedző: Mészáros Zoltán
Gól: Hetyei (63.), Kállai (74.), illetve Dobronoky (40.)


.jpg)

.jpg)
.jpg)
