Remekül játszott az első félidőben U16-os csapatunk a Vasas elleni bajnokin, de fiataljaink valamennyi helyzetüket elhibázták, így gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a felek. Ahogy a futballtörvény írja, a kihagyott lehetőségek sorozata megbosszulta magát, a hazai csapat a 73. percben betalált, amivel el is döntötte a találkozót.
Nagy Mihály együttese ezzel elvesztette első helyét a tabellán, de három mérkőzéssel kevesebbet játszott a listavezető Fradinál, így továbbra is saját kezében van a sorsa.
U16-OS BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 12. FORDULÓ
Vasas Kubala Akadémia–Budapest Honvéd-MFA 1–0 (0–0)
Budapest, Vasas Sporttelep
V.: Gellén Antal (Georgiou N., Kasza Z.)
Gólszerző: Pócs (73.)
Honvéd: Gyetván – Nagy D. (Bakó, 66.), Bezzeg, Burger, Kis K. (Vojtko, 80.) – Kalocsány, Menyhárt, Mihály B. (Sebe, 80), Átrok (Knolmár, 66.) – Fábiánkovits, László M. (Horváth K., 90.)
Vezetőedző: Nagy Mihály
Nagy Mihály: – Az első félidőben jó tempóban, jó támadójátékot mutattunk. Komoly fölénnyel kellett volna eldöntenünk a mérkőzést, de minden helyzetet elhibáztunk. Ezután elég volt egy védekezési hiba, hátrányba kerültünk és nem tudtunk egyenlíteni, mert a támadójátékunk hatástalan volt. Bosszantó vereséget szenvedtünk, de csak magunkat okolhatjuk.






