Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Hiányzó lezárás

Hiányzó lezárás

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

U15-ös csapatunk az első, U14-eseink a második helyen zárták a szezont

A férfi NB I-es bajnokság és a Magyar Kupa-küzdelem szigorú egészségügyi protokollok mellett újraindulhatott a járvány után, minden további országos és megyei bajnokság azonban lezárásra került. Nem hirdettek hivatalos végeredményt és helyezéseket, mi azonban visszatekintünk csapataink teljesítményére a 2019–2020-as szezonban. Ezúttal az U15-ös és az U14-es korosztály kerül fókuszba.


Élen zárta a bajnokságot az U15-ös korosztály

A Honvéd-MFA U15-ös együttese 19 lejátszott mérkőzésből 14 győzelemmel, 4 döntetlennel és 1 vereséggel vezette a tabellát a lefújáskor, két ponttal megelőzve a PAFC együttesét. A csapat a felkészülés alatt nemzetközi porondon is megmérette magát, a nyár során egy németországi tornán is részt vett, ahol veretlenül a 4. helyen zárt.

„Sikeres szezont tudhatunk magunk mögött, rengeteget fejlődtek a játékosok, mind egyénileg, mind csapatban, és több játékosunk is bemutatkozhatott a korosztályos válogatottban is – értékelte a szezont Isa Gábor vezetőedző. – Sajnáljuk, hogy a karantén miatt nem tudtuk befejezni a bajnokságot, mert egy jó szériában volt a csapat, és lettek voltak terveink a tavaszt illetően. A vírus miatti leállásnak a gyerekek egy kicsit örültek, hiszen nem kellett az iskolapadban ülniük, de természetesen a játék hiányzott nekik.”

A visszatekintés kapcsán megkérdeztük Isa Gábort a szezon „legjeiről” is, azaz a legjobb pillanatot, teljesítményt és a legszebb találatot is megkerestük az U15-ös korosztály vezetőedzőjével a csapat mögött álló „csonka” szezonból.

„Ha ki kellene emelni egy pillanatot, akkor a Dortmund elleni győzelmünket mondanám. A nyári, németországi felkészülési tornán elért 1–0-s mérkőzésünk volt az egyik legemlékezetesebb sikerünk – árulta el a tréner, aki a negatív momentumokat sem hagyta ki: a legrosszabb pillanatnak Sebe Botond lábtörését jelölte meg. – A legjobb teljesítményt a DVTK ellen nyújtottuk, amikor idegenben 4–0-ra nyertünk, a góljaink közül pedig emlékezetes volt Szűcs Tamás találata tavasszal, a Fehérvár ellen.”



Nemzetközi porondon edződött az U14-es csapat

A járvány miatt idejekorán lezárt bajnokság tabelláján a 2. helyen állt a Honvéd-MFA U14-es csapata 19 lejátszott mérkőzés után. Hátránya mindössze 3 pont volt a Honvéd-MFA az élen álló PAFC mögött, miután 16 győzelmet és 3 vereséget gyűjtött be a járvány miatti leállás előtt. Takács László, az U14-es korosztály vezetőedzőjének emiatt akadt is hiányérzete a bajnoki lezárást követően.

„A hazai bajnokságban 19 fordulót tudtunk lejátszani. A csapat fejlődése folyamatos volt a szezon során, emiatt sajnáljuk, hogy nem tudtuk azt folytatni, hiszen a mutatott játék alapján reális esélyünk lett volna a bajnokság megnyerésére – magyarázta a vezetőedző, aki azt is elárulta, milyen hatással volt a csapatra a járvány miatti kiesés. – A karantén alatti időszakból, úgy érzem sikerült kihoznunk a legtöbbet, a gyerekek végig nagy elszántsággal és motiváltan végezték az edzésprogramot. Vannak olyan területek, amikben sikerült előre lépnünk ebben az időszakban is.”

Ajax Amsterdam, Austria Wien, Red Bull Salzburg, Sturm Graz, PSV Eindhoven, Club Bruges, Everton, Southampton és Borussia Dortmund – ezekkel a csapatokkal mind megmérette magát az U14-es együttesünk a szezon során. Takács László kiemelte, a nemzetközi találkozók rengeteget tettek hozzá a játékosok fejlődéséhez.

„Ha csak röviditett mérkőzéseken is, de megmérkőzhettünk az elmúlt egy év során kiemelkedő nemzetközi ellenfelekkel – mutatott rá Takács László. – A gyerekek fejlődése szempontjából nagyon hasznos, hogy ilyen szintű csapatok ellen mérhetjük le, hogy hol tartunk. Büszkék lehetünk magunkra, hiszen magas színvonalú mérkőzéseket játszottunk, bárki is volt az ellenfél, mindenki ellen felvállaltuk a saját játékunkat, jó hírét vittük a Honvédnak és az egész magyar labdarúgásnak. Szeretném megköszönni a klubnak, hogy egy éven belül három ilyen nívós nemzetközi tornán tudtunk részt venni és hogy egész évben biztosították a fejlődésünkhez szükséges feltételeket! A srácoknak pedig köszönöm az egész éves lelkiismeretes munkájukat, sok sikert kívánok nekik a következő szezonra!”

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia