Vártuk már és fontos is volt, hogy megérkezzen az első bajnoki győzelem, amely a három ponton túl is jelentősséggel bír.
„A Vasas elleni siker magabiztosságot adhat a csapatnak, erősíti a hitet a közös munkában, hiszen rengeteget dolgozunk azért, hogy fejlődjünk, hogy eredményesek, versenyképesek legyünk és közben pedig a fiataloknak is lehetőséget adjunk, hogy ők is előbbre léphessenek. Nem beszélve arról a felelősségről, amivel ennek a címernek a viselése jár – mutatott rá pólóján lévő Honvéd-címerre vezetőedzőnk, Tam Courts. – Szóval több szempontból is fontos sikert arattunk, a Zalaegerszegtől elszenvedett vereség, vagy éppen a Pakssal szemben elvesztett két pont után nagy szükségünk volt erre, aminek jótékony hatását a hangulaton is éreztem a héten.“
Szakvezetőnk ahogy korábban, most is hangsúlyozta, még csak az út elején járunk, hétről hétre, meccsről meccsre kell fejlődnie a csapatnak, persze a folyamatos építkezés közben pedig jól is kell teljesíteni, s a Vasas ellen (is) bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk erre.
„Azt látom, hogy a szurkolók is értékelik az erőfeszítéseinket, elismerik, ha jól teljesít a csapat, ha látják az akaratot. Ennek kell a minimumnak lennie, hogy minden meccsen úgy futballozzunk, hogy győzelemi eséllyel lépünk pályára – folytatta Tam Courts. – Természetesen ehhez időre van szükség és fontos, hogy bátran nyúljunk a fiatalokhoz, akik a későbbiekben is sok örömet okozhatnak majd a Honvédnak. Izgatottan várom a Ferencváros elleni bajnokit, ez egy olyan találkozó lesz, ahol lemérhetjük, hol tartunk. Biztos vagyok benne, hogy remek hangulatban lépünk majd pályára, tudom, hogy ezúttal is nagy létszámban képviselteti magát a Kispest-tábor, sokat segít a támogatásuk. Remek lehetőségünk számunkra, hogy az utunk elején járva a bajnoki címvédő ellen tehetjük próbára magunkat. Ismerjük és tiszteljük a Ferencvárost, szeretnénk ellene is jól teljesíteni. Erőt ad, hogy győzelemmel a hátunk mögött érkezünk a bajnokira, ami egyben egy nehéz hét kezdete is, hiszen három mérkőzés is vár ránk, a Vasas után újabb két fővárosi derbi, majd megyünk Kisvárdára. Ez egy remek kihívás a számunkra, motiváltan várjuk az előttünk álló feladatokat.“





