Ahogyan arról korábban beszámoltunk, csapatunk hétfőn megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A szakmai stáb az első napon felmérésekkel fogadta a játékosokat, amelyek során kiemelt figyelmet kapott a mobilitás, az erő és az állóképesség vizsgálata. Kedden folytatódott a munka és vezetőedzőnk, Maurizio Jacobacci megtartotta első edzését. Délelőtt a fizikai felkészítés kapta a főszerepet, míg délután – a játékosok örömére – már a labda is előkerült. A nyári időszak a tudatos építkezésről szól, így együttesünkre intenzív program vár, a bajnoki rajt előtt hat edzőmérkőzést játszik.
Az első találkozóra június 27-én, szombaton kerül sor: ekkor a Kisvárda FC-t fogadjuk. Ezt követően az osztrák Bundesligában szereplő Sturm Graz második csapata ellen lépünk pályára, majd másnap az 1903-ban alapított NK Nafta Lendava otthonába látogatunk. Az együttest klublegendánk, stadionunk névadójának unokája, Bozsik József vezeti. Noha a szlovén gárda a másodosztály utolsó fordulójában maradt le a bajnoki címről, a rájátszás odavágóján gólnélküli döntetlent játszott, majd a visszavágón 1–0-s győzelmet aratott a Primorje ellen, így egy év után ismét visszajutott az élvonalba.
Július 8-án a Soroksár SC, majd három nappal később alapításának 125. évfordulója alkalmából partnerklubunk, a Monor SE csapata ellen lépünk pályára. Utolsó felkészülési mérkőzésünket július 18-án vívjuk az NK Osijek vendégeként. A horvátokkal legutóbb 2023-ban, egy barátságos mérkőzés keretében találkoztunk, akkor 2–1-es győzelmet arattunk.
ELSŐ CSAPATUNK NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MENETRENDJE:
2026. június 27. (szombat) 17:00
Kispest-Honvéd FC–Kisvárda FC
Bozsik Aréna
2026. július 3. (péntek) 15:30
Sturm Graz II.–Kispest-Honvéd FC
Wildon Stadion
2026. július 4. (szombat) 17:30
NK Nafta Lendava–Kispest-Honvéd FC
Mestni Stadion, Lendva
2026. július 8. (szerda) 11:00
Kispest-Honvéd FC–Soroksár SC
Bozsik Aréna
2026. július 11. (szombat) 17:00
Monor SE–Kispest-Honvéd FC
Balassi Bálint utcai Stadion
2026. július 18. (szombat) 19:00
NK Osijek–Kispest-Honvéd FC
Opus Arena





