Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Horváth Ferenc a Honvéd új vezetőedzője

Horváth Ferenc a Honvéd új vezetőedzője

Klub

Megjelenés: 2021. 02. 15. 14:42Olvasási idő: 1 perc

Mától a 47 éves szakember irányítja a kispesti csapatot

Megvan a Budapest Honvéd FC új vezetőedzője: Pisont István helyét Horváth Ferenc veszi át!

„Feritől azt várjuk, hogy feltüzelje a csapatot annak érdekében, hogy elkerüljünk a kieső helyről” – mondta Kun Gábor a Budapest Honvéd FC ügyvezetője.

A 47 éves szakember játékosként Kispesten nevelkedett, felnőttpályafutása során szerepelt a Videotonban, a Ferencvárosban és Újpesten is, légiósként pedig Németországban, Belgiumban és Izraelben is játszott. A magyar válogatottban 32 mérkőzésen 11 gólt szerzett. A legemlékezetesebb kettőt Olaszországnak lőtte, a 2000-ben játszott világbajnoki selejtezőn Filippo Inzaghi és Horváth Ferenc is duplázott, így a mieink 2–2-re végeztek a friss Eb-ezüstérmes ellen.

Horváth Ferenc az NB I-ben Kecskeméten debütált edzőként, majd a Paks, a Győr, a Videoton, a DVTK, a Balmazújváros és a Haladás edzője is volt, a Győrrel és a székesfehérvári együttessel is ezüstérmet szerzett. Eddig 164 NB I-es meccsen ült a kispadon, a 165. pedig a szombati Ferencváros–Honvéd találkozó lesz.

„A célok nagyon egyszerűek és szemmel láthatóak, hiszen a Honvéd jelenleg a vonal alatt helyezkedik el a tabellán, a cél pedig, hogy minél hamarabb a vonal fölé kerüljön a csapat és ott is maradjon a bajnokság végéig. Azt gondolom, hogy ehhez sokkal szenvedélyesebb futballra lesz szükség, erre fogunk törekedni” – mondta Horváth Ferenc, akivel hamarosan hosszabb interjút is olvashattok.

Horváth Ferencet szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!

2021. 02. 15. 14:42Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub