Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Idegenben a legjobbak

Idegenben a legjobbak

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 05. 23. 23:19Olvasási idő: 1 perc

Második csapatunk parádés sikert aratott

Győzelmi kényszerben lépett pályára a Budapest Honvéd második csapata Mórahalmon, a Szegedi VSE ellen, hiszen a Ferencváros II délelőtt hozta a kötelezőt, és átmenetileg megelőzte a mieinket a táblázaton. Nem is hagyott sok kétséget a kispesti együttes a mérkőzés kimenetelét illetően, a legnagyobb izgalmat a házi gólkirályságért folyó verseny jelentette a találkozón. Utóbbiban Lukács Dániel került lépéselőnybe, aki 44 perc alatt mesterhármast ért el (12-nél jár a szezonban), második góljára Kerezsi Zalán (11) reagált hamar, 0–4-et mutatott az eredményjelző a félidőben.

A második felvonásban vezetőedzőnk cseréi új lendületet vittek addig is remek játékunkba, a hajrában Németh Barnabás és a visszatérő László Dávid is beköszönt – hatgólos győzelmet aratott második csapatunk. Ezzel a sikerrel Simon Miklós alakulata 42 pontot gyűjtött a bajnokság során idegenben, így vendégként a legeredményesebb gárda lett az NB III Közép csoportjában, és őrzi negyedik helyét a jövő heti zárófordulót megelőzően.

NB III., KÖZÉP CSOPORT, 37. FORDULÓ
Szegedi VSE–Budapest Honvéd II 0–6 (0–4)

Mórahalom, Mórahalom Sporttelep

V.: Horváth Patrik (Szkrajcsics P., Bizderi N.)

Gólszerző: Lukács D. (13., 27., 44.), Kerezsi (28.), Németh B. (76.), László D. (85.)

Szeged: Zsibrita – Kormányos, Tóth I. (Bakó., a szünetben), Csamangó, Mészáros Z., Beretka (Kelemen V., a szünetben), Csanádi (László Dániel, 83.), Hatvani (Laczi, 83.), Dóra, Bodor (Papp Á., 80.), Zana
Vezetőedző: Paksi Péter

Honvéd: Horváth A. – Török K., Szabó A., Csörgő, Bocskay, Lukács D. (Eördögh, 61.), Zvara (László Dávid, a szünetben), Keresztes (Németh B., 71.), Feledy (Benczenleitner 71.), Erdélyi (Kovács D., 71.), Kerezsi
Vezetőedző: Simon Miklós

Simon Miklós: – Nagyon jó játékkal nyertük meg a mérkőzést, nagy különbség volt a két csapat között. Jó volt látni a srácokat, ahogy élvezték a játékot, szép támadásokat vezettek, szép gólokat rúgtak. Óriási büszkeség számunkra, hogy vendégként a legjobb csapat lettünk a bajnokságban!

2021. 05. 23. 23:19Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések