Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Igazságos döntetlen

Igazságos döntetlen

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Egy pályán szerepelt a Honvéd jelene és jövője

A koronavírus miatt félbeszakadt idényt a negyedik helyen zárta az Iváncsa KSE együttese, amely tavaly ősszel hazai pályán 1–0 legyőzte a csonka szezonban tizedik Budapest Honvéd II gárdáját, a mi pályaválasztásunk mellett pedig nem kerülhetett sor a találkozóra. Egészen mostanáig, hiszen a 2020–2021-es idény Honvéd–Iváncsa meccsel indult.

A kispestiek központjában rendezett találkozón a tehetséges fiatalok mellett a Honvéd (egyik) legrutinosabb játékosa, Djordje Kamber is pályára lépett, mellette Lukács Dániel képviselte még a rutint, miközben a tehetségek között 2003-as, illetve 2004-es labdarúgóra is számíthatott Simon Miklós, a második csapat vezetőedzője, aki elmondta, igazságos döntetlen született az idénynyitó mérkőzésen.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 1. FORDULÓ

Budapest Honvéd II–Iváncsa KSE 0–0

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Erdélyi Bence (Zsákai, Dobos)

Kiállítva: Balogh L. (93.)

HONVÉD: Megyeri – Szabó A., Eördögh, Bocskay, Németh D. (Kocsis D., 64.), László D., Kamber, Feledy (Gale, a szünetben), Buna, Keresztes (Kerezsi, 77.), Lukács

Vezetőedző: Simon Miklós

IVÁNCSA: Prokop – Balogh L., Madarász, Tóth Z., Szellák (Gera D.,73.), Domokos, Varga B., Fekecs, Aradi, Pribek, Vallejos (Cseszneki, 66.)

Vezetőedző: Domján Attila

Simon Miklós: – A felnőtt program első mérkőzésén egy kifejezetten jó és szervezett csapat ellen léptünk pályára, amely jól felkészült belőlünk, nehéz volt ellenük játszani. Jó volt látni, hogy a klub jelene és jövője egy pályán játszik, és örülök, hogy Kambi megengedte a 21 évvel fiatalabb Keresztes Noelnek, hogy tegezze őt mérkőzés közben. Dicséret illeti a srácokat, hiszen mindent megtettek azért, hogy megnyerjék a meccsek, még akkor is, ha nem voltak a legfrissebbek. Jó volt látni ennyi tehetséges focistát a második csapat mérkőzésén. Mindkét oldalon voltak helyzetek, az eredmény igazságosnak mondható.

2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Négygólos döntetlen a Hidegkutiban

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában 2–2-es döntetlent játszottunk az MTK Budapest otthonában.

2026. 11. 07. | Mérkőzések

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések