Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ismét erős csapattal találkoztunk

Ismét erős csapattal találkoztunk

Mérkőzések

Megjelenés: 2024. 07. 03. 15:49Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Csertői Aurél értékelése a Vasas elleni mérkőzés után

A Vasas ellen vívtuk a második nyári felkészülési mérkőzésünket, amelyen az első félidő után 2–0-ra vezettünk, a térfélcserét követően fordítottak a piros-kék és 3–2-re nyertek. A találkozó után után értékelt vezetőedzőnk, Csertői Aurél.

„A Zalaegerszeg után ismét egy erős csapattal találkoztunk és hasznos mérkőzést vívtunk a Vasassal, ahol több szép megoldást is láttam a srácoktól, akik ezúttal is odatették magukat, küzdöttek végig. A felkészülésnek ebben a fázisában a gyakorláson van a hangsúly, még csak a tizedik napnál tartunk, az a fontos, hogy minél többet legyünk együtt, a meccseken és az edzéseken is fejlődjünk, összecsiszolódjunk, az érkezők is illeszkedjenek be a csapatba. Még edzőmeccsen sem jó kikapni, de sok pozitív dolgot láttam a csapattól, míg a hibákat ki kell javítani a folytatásban. Ahogy a ZTE elleni meccs után is mondtam, egy-egy meccsből nem lehet és nem is szabad messzemenő következtetéseket tenni, se pozitív, se negatív irányba, le kell vonni a tanulságokat, a helyén kezelni ezeket a találkozókat és dolgozni tovább.“

2024. 07. 03. 15:49Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Somogyi Tamás az U19-es válogatott Eb-selejtezős keretében

Az U19-es korosztályos válogatott következő programjára 2026. november 8. és 17. között kerül sor, amelynek keretében az Európa-bajnoki selejtezősorozat második körében vesz részt.

2026. 11. 04. | Első csapat

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Szamosi Ádám ismét meghívót kapott az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott november 16-án Ciprussal játszik felkészülési mérkőzést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

2026. 11. 03. | Első csapat

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

További 60 jegy elérhető az MTK elleni bajnoki mérkőzésre

Gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a szombati mérkőzésre, ezért a megnövekedett érdeklődés miatt klubunk felvette a kapcsolatot az MTK-val, amely – bár az előírásoknak megfelelően már az első körben megadta a minimális belépőjegyek dupláját – további 60 jegyet szabadít fel a vendégszektorban a biztonsági előírások szem előtt tartása mellett.

2026. 11. 03. | Első csapat

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Jegyinformációk az MTK elleni idegenbeli mérkőzésre

Már elérhetőek a jegyek az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésre.

2026. 11. 02. | Első csapat