Mint ismert, a 2026-27-es idénytől Maurizio Jacobacci veszi át csapatunk irányítását. Jacobacci jelenleg kettős állampolgár és bár a fővárosban, Bernben született, olasz szülők gyermekeként olaszként élte mindennapjait, a svájci törvények miatt csak később kapta meg az állampolgárságot.
„Svájcban születtem, de olasz állampolgárként. Nemrégiben kaptam meg a svájci állampolgárságot.” – nyilatkozta a 63 éves szakember hivatalos oldalunknak, amikor az állampolgárságát firtattuk, majd elismerően szólt a csapat előző szezonban nyújtott teljesítményéről.
„Először is szeretnék gratulálni a csapatnak, a stábnak, az edzőknek és mindenkinek, aki részt vett abban, hogy a klub három év után ismét az NB I-ben szerepelhet. Alig várom, hogy munkához lássak Kispesten, és elkezdjük a felkészülést a csapattal és a stábbal a következő szezonra. Óriási kiváltság és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek és edzőként dolgozhatok ennél a nagy múltú és jelentőségű klubnál. Mindenképpen szeretnék köszönetet mondani a tulajdonos, valamint a sportigazgató bizalmáért. Ígérem, hogy minden tudásomat és tapasztalatomat a klub szolgálatába állítom annak érdekében, hogy elérjük a céljainkat.” – tette hozzá.
„Sándorral (Fórizs Sándor, sportigazgató – a szerk.) több, mint tíz éve ismerjük egymást, és folyamatosan kapcsolatban maradtunk. Tetszettek a klub által felvázolt rövid és hosszútávú koncepciók. Az első szezonban szeretnénk stabil bennmaradásért érő pozíciót elérni, lehetőleg minél jobb helyen végezni és minél tovább szeretnénk jutni a Magyar Kupában is. A Honvéd akadémiája remek lehetőséget biztosít a fiatal játékosok csapatba építésére, őket, fiatalokat és az első csapatnál szerepet kapó összes játékost szeretném segíteni a fejlődésben” – mondta, majd az edzői filozófiájáról és az átigazolásokról is kérdeztük.
„Örülök annak, hogy a sportigazgató a csapat magját együtt tudta tartani és minőségi játékosokkal, posztspecifikusan akarja megerősíteni a keretet. Ami a filozófiámat illeti, képesnek kell lennünk arra, hogy védekezésben stabilak, szervezettek és kompaktak legyünk, és amikor megszerezzük a labdát, vertikális játékkal gyorsan tudjunk átmenni támadásba. Nem a labdabirtoklást tartom a legfontosabbnak, hanem a döntéshozatalt, amikor nálunk van a labda. Az átmeneti fázisok döntő pillanatai egy mérkőzésnek, ezért ezeket az elveket szeretnénk alkalmazni, gyakorolni és a mérkőzéseken viszontlátni. Védekezésben tehát stabil, támadásban pedig bátor futballt szeretnék játszatni a csapattal.”
Jacobacci a 2010-es években a svájci első osztályban szereplő FC Siont is irányította, ahol többek között olyan játékosok pallérozódtak a kezei alatt, mint a jelenleg Manchester Unitedben futballozó Matheus Cunha, vagy az Internazionale és olasz válogatott kiválósága, Federico Di Marco. A Luganóval a 2020-as évek elején 4. és 5. helyen is végzett, érdekesség, hogy – az egyebek mellett Juventusban és Fenerbahcéban is megforduló svájci legenda, Reto Ziegler mellett – több magyar játékosa is volt itt, egykori NB I-es gólkirályunk, Filip Holender, illetve saját nevelésű középpályásunk, Vécsei Bálint, továbbá Kecskés Ákos személyében. Magyar csapat ellen is már vezette aktuális együttesét, 2006 júliusában az Újpest FC vendégeként 4–0-s győzelmet aratott a lichtensteini FC Vaduz vezetőedzőjeként a Szusza Ferenc Stadionban az UEFA-kupa első selejtezőkörében.
„Az egy különleges pillanat volt számomra! Akkor még nem voltunk igazi bajnoki formában, hiszen a felkészülési időszakban voltunk. Alapvetően esélytelenebbként léptünk pályára, így természetesen hatalmas dolog volt, hogy az UEFA-kupában nyerni tudtunk az Újpest ellen, majd a kétmérkőzéses párharcot sikerrel vettük. Ez egyszerűen elképesztő volt! A futball ilyen történeteket ír!” – emlékezett vissza olasz-svájci trénerünk, majd a két Honvéd-kötődésű játékosról és Magyarországról is szót ejtett.
„Holender és Vécsei is jó játékosok. Utóbbi fél évig játszott nálam, alapember volt. Fizikálisan erős, nagy munkabírású, igazi csapatjátékos. Holendernek nagyobb volt a konkurenciája, így ritkán játszott középcsatárként, inkább a széleken kapott lehetőséget. Nem volt könnyű helyzete, mert nem játszott rendszeresen, ugyanakkor rá is igaz, hogy csapatjátékos volt. Budapest gyönyörű város, az emberek pedig imádják a futballt. Szenvedélyesen szeretik a csapatukat. Bízom benne, hogy a szurkolók elfogadnak minket – azonban tisztában vagyok vele, hogy a bizalomért nekünk is tenni kell. Remélem, hogy megadják a csapatnak és a stábnak az esélyt és az időt arra, hogy együtt nagyon jó munkát végezzünk és egy sikeres jövőt építsünk. A csapatnak – akárcsak az előző szezonban – nagy szüksége lesz a támogatásra. A feljutás után most az a legfontosabb, hogy minden erőt mozgósítsunk annak érdekében, hogy ne csak egy szezont töltsünk az NB I-ben, hanem hosszú távon, stabil szereplői legyünk a ligának.”




