Rendhagyó felkészülés hajrájához érkezik a Budapest Honvéd, csapatunk szombaton a második, egyben az utolsó gyakorlómeccsét vívja az Ajka ellen, egy héttel később pedig már jöhet is a Gyirmóttal szembeni szezonnyitó.
„Furcsa helyzet volt a mostani időszak a koronavírus miatt, előfordult, hogy annyian voltunk, mint egy futsalcsapat edzésén – jegyezte meg Tamás Krisztián, együttesünk védője. – Szerencsés vagyok, hogy nem kaptam el a vírust, nagyon örülök, hogy végig tudtam csinálni a felkészülést, ennek köszönhetően fizikailag jó állapotban vagyok, és remélem, hogy a visszatérők is gyorsan utolérik magukat.“
Ami mindenképpen jó hír, hogy a héten több játékossal is bővül az első keret, a hiányzóink egy része újrakezdhette az edzéseket, természetesen megfelelő orvosi kontroll mellett, a fokozatosság elvét betartva, így az Ajka ellen már nem csak tíz felnőttkorú labdarúgóra számíthat Horváth Ferenc vezetőedző.
„Természetesen jobb lett volna, ha több meccset vívhatunk, erős, nemzetközi riválisokkal találkoztunk volna, ahogyan az az eredeti tervek között szerepelt, de másként alakult, ezzel nem tudunk mit kezdeni, az a feladatunk, hogy a saját dolgunkkal foglalkozzunk és ebből hozzuk ki a legtöbbet – hangsúlyozta Tamás Krisztián. – Az edzéseken fiatalokkal kiegészülve gyakoroltunk, ők is segítették a munkánkat, tudtunk a taktikával is foglalkozni a fizikai felkészülés mellett. Szombaton pedig jöhet az Ajka, a meccsterhelés mellett fontos, hogy mentálisan is rendben legyünk, arra hangolva magunkat, hogy egy hét múlva, rajt, ahol élesnek kell lenni!“





