Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Mezőkövesd Zsóry FC-t fogadjuk a Bozsik Arénában. Riválisunkkal nyolcadik alkalommal játszunk Budapesten, négyszer az Új Hidegkuti Stadionban, háromszor a Bozsik Stadionban fogadtuk őket. Amíg idegenben hatszor is legyőztük a kövesdieket, addig pályaválasztóként mindössze egy győzelemre futotta, így most idézzük fel ezt a sikert.
2016. december 10-én az OTP Bank Liga, 19. fordulójában két jó formában lévő együttes feszült egymásnak. Az előző fordulóban a kövesdiek otthon 2–0-re verték a Ferencvárost, míg a mieink 4–0-ra nyertek Gyirmóton. Az újonc Mezőkövesd az ötödik, a Honvéd a harmadik helyen állt a mérkőzés előtt, s Pintér Attila edzette Mezőkövesd szeptember 24. óta veretlen volt.
Az első félidőben az akkor még a mezőkövesdi Tujvel volt többet foglalkoztatva, a kispesti Grófnak nem nagyon akadt munkája. Negyedórányi játék után Davide Lanzafame pazar lövését tolta a lécre Tujvel. A Honvéd akarata érvényesült, de a mezőnyfölény ellenére kevés helyzet alakult ki a kövesdi kapu előtt. A vendégek szervezetten védekeztek. A játékrész végén Koszta Márk fejesében volt benne a gól lehetősége, de Tujvel ezt is védte.
A második félidő elején Davide Lanzafame szabadrúgása jelentett veszélyt a vendégek kapujára, de Tujvel ezúttal is a helyén volt. A 70. perc hozta meg a várva várt gólt. Botka szerzett labdát az ellenfél térfelén, beadását Eppel 7 méterről remek mozdulattal fejelte a hálóba, 1–0. A meccs hátralévő szakaszában Prossernek voltak lehetőségei, előbb a kapu tetejére tekert egy szögletet, majd a két perccel a vége előtt előbb 18 méterről lőtt alig mellé, nem sokkal később pedig Tujvel hárította a kispesti támadó lövését.
A Honvéd győzelmével és jobb gólkülönbségével feljött a tabella második helyére.
2016.12.10., OTP Bank Liga, 19. forduló
BUDAPEST HONVÉD FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–0 (0–0)
Bozsik Stadion, 1679 néző
G: Eppel (70.).
Honvéd: Gróf – Botka, Lovric, Kamber, King (Prosser, 64.) – Gazdag, Hidi – Holender, Koszta, Eppel (Nagy G., 84.) – Lanzafame (Bobál D., 78.).
Vezetőedző: Marco Rossi
Mezőkövesd: Tujvel – Vági (Sós, 82.), Hudák, Devecseri, Gohér – Pauljevics (Nicorec, 74.), Mevoungou, Molnár, Kink – Strestik, Bacelic-Grgic.
Vezetőedző: Pintér Attila
HAZAI STATISZTIKA
7 mérkőzés
1 győzelem
3 döntetlen
3 vereség
7 lőtt gól
10 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
1: Eppel Márton, Holender Filip, Hidi Patrik, Danilo Cirino, Moutari Amadou, Balogh Norbert, Batik Bence
A jelenlegi keretből Hidi Patrik, Batik Bence, Eppel Márton és Balogh Norbert lőtt gólt a mezőkövesdieknek.
Mezőkövesd
1: Stefan Drazic, Dino Besirovic, Harsányi Zoltán, Koszta Márk, Nagy Dániel, Novák Csanád, Linas Pilibaitis, Berecz Zsombor, Cseri Tamás, Marin Jurina.
LEGEK
Legnagyobb győzelem: 1–0 (2016)
Legtöbb néző: 1973 (2020)





