Az U16-os csapat mellett az U17-es korosztály is találkozott a pályán az NK Goricával. Takács László tanítványai, a végjátékban egyenlítő Faltusz-csapathoz hasonlóan döntetlen játszottak a horvátokkal, a gólunkat Szamosi Ádám szerezte.
Takács László: – Idei első nemzetközi meccsünket játszottuk, egy fizikálisan erős horvát csapattal szemben. A játékot sikerült irányítani, mi birtokoltuk többet a labdát, viszont pontatlanok voltunk, emiatt kevés igazán komoly helyzetet tudtunk kialakítani. Elsőre összességében rendben volt, a játékosok kiadtak mindent magukból ezen a napon.
U17-ES NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST HONVÉD-MFA–NK GORICA (horvát) 1–1 (1–1)
Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
G: Szamosi
Honvéd: Molnár M. – Kövér, Szamosi Á., Csorba N., Dorogi, Szabó Á., Tóth L., Szabó B., Bernáth, Lajcsik, Hancz
Vezetőedző: Takács László






