Angyalföldön, a Vasas ellen kellett bizonyítania Bogdánfi Márton fiainak és jó szokásukhoz tartva magukat ismét győzelemmel zárták a hétvégét. Bár a piros-kékek kapusának bravúros teljesítménye sokáig egyenlően tartotta a feleket, de Pleskó Patrik találatának hála sikerült megtörni a gólcsöndet és 1–0-ra megnyerni végül a találkozót.
A Vasas legyőzésével immár 10 forduló óta veretlen csapatunk, hét győzelem mellett három döntetlennel állnak az egyre közeledő téli szünetet megelőzően.
Bogdánfi Márton: – Egy nagyon masszív, jó erőkből álló Vasast sikerült legyőzni. Ahogy a korábbi mérkőzéseken, így most is mi kezdeményeztünk többet, mi irányítottuk a játékot, de ez gólokban nem mutatkozott meg, hozzáteszem ehhez nagyban hozzájárult ellenfelünk kapusának remek teljesítménye. Örültem, hogy az első félidő jó játéka után sikerült még rátenni és megszereztük a győztes találatot. Ez a játék fontos visszaigazolást jelent a játékosaimnak. Gratulálok a csapatnak és sok sikert kívánok az ellenfélnek!
U15, KIEMELT BAJNOKSÁG, 8. FORDULÓ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–1 (0–0)
Budapest, Vasas Sporttelep
V: Pozsonyi Balázs (Szűcs, Kiss)
G: Pleskó (65.)
Honvéd–MFA: Tarnóczi – Rankó, Pleskó (Merkl, 66.), Milicz (Ujváry, 80.), Nyers (Lakatos, 66.), Kőszegi-Hoffmann (Miták, a szünetben), Hecler, Petrók, Schön (Kecskés, a szünetben), Balázs T. (Kapitány, 59.), Gyebróczki
Vezetőedző: Bogdánfi Márton






