Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a MOL Fehérvár FC-t fogadja a Budapest Honvéd FC, a találkozót pedig így várják a szakvezetők.
Bódog Tamás, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője: „Megérdemelt győzelmet arattunk Zalaegerszegen, amit lendületet és önbizalmat ad a csapatnak. De azzal is tisztában kell lenni, hogy erős ellenféllel találkozunk, rengeteg válogatottal állnak fel és más pénztárcával gazdálkodnak. A válogatott szünet alatti két hét munkával telt, sokat dolgoztunk és természetesen specifikusan készültünk már a Fehérvár ellen, illetve azokat a hiányosságokat, amik megvoltak, próbáltuk kiküszöbölni. Jó volt látni a Zalaegerszeggel szembeni hozzáállást, akaratot, szenzációs volt a csapat, remek mérkőzést játszottunk. Megvan a csapat karaktere, megvan az akarat, erre építhetünk a jövőben is, és bízom benne, hogy eredményesek leszünk.”
Márton Gábor, a MOL Fehérvár FC vezetőedzője: „Tény, hogy a Honvéd nem kezdte jól a bajnokságot, ettől függetlenül a keretük kiváló játékosokból áll. A tabellán elfoglalt helyezésük nem tükrözi a csapatuk erejét, pontos elemzések szükségesek ahhoz, hogy ténylegesen felmérjük mire képesek. A szakmai stábbal kielemezzük a Honvéd játékát, ez alapján készülünk ellenük. Számunkra minden mérkőzésen a győzelem a cél, ez ezúttal sem lesz másként.”
(A két vezetőedző teljes nyilatkozatát a Honvéd–Fehérvár mérkőzésre készített stadionújságunkban olvashatjátok el!)





