Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Karnyújtásnyira a feljutás: Drámai végjáték után győzelem Mezőkövesden

Karnyújtásnyira a feljutás: Drámai végjáték után győzelem Mezőkövesden

Mérkőzések

Megjelenés: 2026. 04. 18. 18:19Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

A Merkantil Bank Liga 26. fordulójának rangadóján Nyers Ádám és Csontos Dominik góljával 2–1-s győzelmet arattunk a Mezőkövesd Zsóry FC otthonában.

A szezon sikeressége szempontjából fontos etap vette kezdetét szombat délután: a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában a szintén feljutásra pályázó Mezőkövesd Zsóry FC otthonába látogattunk. A hazaiak kilenc pontos hátrányból – lényegében győzelmi kényszerrel – várták a találkozót. Feczkó Tamás eltiltását követően visszatérhetett a kispadra, Kállai Kevin pedig négy tétmeccs után a pályára, hiszen eltiltását követően rögtön a kezdőcsapatban találta meg, csakúgy, mint ’minden hájjal megkent’ védőnk, Branko Pauljevic. Vezetőedzőnk ugyanakkor sérülés miatt továbbra sem számíthatott Baki Ákosra és Szamosi Ádámra.

Az első helyzetet a 6. percben jegyezhettük fel, Ujváry tett be egy labdát a védők mögé Zuigebernek, aki kiszorított helyzetből lőtt,Winter azonban leért a labdára, és bár fogni nem tudta, a kipattanónál a hazai védők eszméltek gyorsabban. Hat perccel később Vidnyánszky veszélyeztetett távolról, Tujvel azonban nagy bravúrral kitolta a bal alsó sarokba tartó labdát.

A 20. minutumban Vörös találta magát ziccerben rutinos kapusunkkal szemben, aki óriási védésével sokadszorra is bizonyította, hogy lehet rá számítani. A 40. percben egy bal oldalról jövő beadást követően Varjas került ziccerbe, de nem találta el a labdát, amelyet Tujvel így könnyedén felszedett. A fordulást követően az első helyzetünkből megszereztük a vezetést: A 49. percben Csontos végezhetett el szabadrúgást, és mindenkit meglepve nem a bolyba, hanem Zuigeber elé tálalt, aki a bal szélen elviharzott, majd a középen remek ütemben érkező Nyersnek centerezett, saját nevelésű akadémistánk pedig nem is hibázott – megszerezve szezonbeli második találatát – esélyt sem adva vette be a kaput (0–1). Az 56. percben remek kontrát vezettünk, aminek végén Medgyes tekert a bal kapufára. A 69. percében egy bal oldali beadás után nem tudott felszabadítani védelmünk, a lecsorgónál pedig Varjas Zoltán eszmélt a leggyorsabban: kapásgóljával egalizált a ’Kövesd (1–1). A 88. percben szépségdíjas akciót vezettek a mieink: Szabó Alex 'kényszerítőzött' Gyurcsóval, aki nagyszerű labdával szolgálta ki védőnket, Winter azonban már csak szabálytalanul tudta megállítani Szabót a tizenhatoson belül, így Katona a tizenegyespontra mutatott. A büntetőhöz Csontos állt oda, és bár Winter érezte az irányt, Csontos magabiztosan bombázott a bal alsó sarokba (1–2). A végjátékban is a Mezőkövesd kapuja előtt a folyt a játék: a csereként beálló Kovács Erik helyzeténél Winter volt a helyén. A győzelemmel 12 pontra nőtt az előnyünk a Mezőkövesd, Kecskemét duóval szemben a tabellán, és egy pontra megközelítettük az élen álló Vasast. Utóbbi két csapat egy meccsel kevesebbet játszott a pontvadászatban.

MERKANTIL BANK LIGA, 2025/26, 26. FORDULÓ 

Mezőkövesd Zsóry FC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (0–0)

Mezőkövesd, Városi Stadion 800 néző. Vezette: Katona Balázs (Topálszki Szabin, Bán Kristóf).

Mezőkövesd: Winter – Ternován, Csörgő, Keresztes B., Vajda S. (Larcsik, 76.) – Vörös, Vidnyánszky (Pintér Á., 73.), Zachán, Bertus (Lőrinczy, 76.) – Varjas (Kiss L., 73.), Merényi. Vezetőedző: Csertői Aurél

HONVÉD: Tujvel – Pauljevic, Szabó A., Csontos – Ujváry, Pekár (Szabó T., 73.), Kállai (Kesztyűs, 82.), Hangya – Medgyes (Pinte, 64.), Nyers (Kovács E., 82.), Zuigeber (Gyurcsó, 64.). Vezetőedző: Feczkó Tamás

G: Varjas (69.), illetve Nyers (49.), Csontos (89. – büntetőből).

Csertői Aurél: 

Próbáltuk „felpiszkálni” a srácokat – úgy érzem, hogy ez sikerült is, dicséret illeti a csapatot, sportemberi tartásból jelesre vizsgáztak. Jól játszottunk, de hiába dolgozunk ki nagy helyzeteket, ha azokat nem használjuk ki. A hajrában kinyíltunk, a Honvéd megkontrázott minket és megszerezte a győztes gólt. Tudjuk, hogy mekkora a különbség a két klub között, de ez a pályán látszott a legkevésbé. 

Feczkó Tamás: 

Az első tizenöt perben háromszor is az ellenfél védelme mögé kerültünk, de rendre rossz megoldást választottunk, aztán a hazaiaknak volt két nagy lehetősége. A vezető gólunk után átadtuk a területet, a Mezőkövesd megérdemelten egyenlített, s ezután másik meccs kezdődött. A cserék jól szálltak be, s az, hogy a 87. percben a belső védőnk így tud beindulni, az az ő kreativitását és a csapat erejét mutatja. Nagyon értékes ez a győzelem!

2026. 04. 18. 18:19Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub