Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kemény terhelés mellett

Kemény terhelés mellett

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 10. 07. 16:14Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

A Siófok elleni felkészülési meccsel zárja a hetet Horváth Ferenc együttese

Ha válogatott szünet, akkor felkészülési meccs!A bajnoki mentes időszakban a megszokott metódus szerint folytatódott a Budapest Honvéd programja, a heti edzésmunka zárásaként pedig csapatunk a BFC-Siófok együttesét fogadja a Magyar Futball Akadémián.

„A Kisvárda legyőzését követően kapott egy extra szabadnapot a társaság, egyrészt rájuk is fért a pihenő, hogy szusszanjunk egyet az októberi feladatok előtt, másrészt kitűztünk egy bizonyos futómennyiséget, és mivel azt túlteljesítették a srácok, így egy nappal többet pihenhettek – kezdte Horváth Ferenc, csapatunk vezetőedzője. – Utána aztán alaposan belecsaptunk a jóba, ahogy szoktuk a válogatott szünetekben, az első héten ezúttal is a fizikai munkára helyeztük a hangsúlyt, konditermi foglalkozás, futások, nagyobb terhelést jelentő edzések, mindenképpen hasznosan akartuk tölteni ezt az időszakot is. A srácok pedig beleálltak a munkába, zokszó nélkül végezték a feladatokat.“

Pénteken pedig következhet a felkészülési mérkőzés a Merkantil Bank Ligában mindössze egy vereséggel a 10. helyen álló Siófok ellen, ahol több kölcsönjátékosunk (Boros Roland, Eördögh András, Horváth Milán), illetve korábbi labdarúgónk (Cipf Dominik, Hajnal Gergely) is szerepel.

„Biztos, hogy hasznos lesz a hétzáró mérkőzés, a gyakorlás szempontjából fontosak ezek a meccsek, kipróbálhatunk, finomíthatunk különböző játékelemeket, valamint lehetőséget kaphatnak azok a játékosok, akik az idény eddigi szakaszában kevesebbet voltak a pályán. Fegyelmezett, koncentrált futballt várok a csapattól, a legfontosabb, hogy megvalósítsuk a megbeszélt feladatokat“ – tette hozzá Horváth Ferenc.

2021. 10. 07. 16:14Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések