Budapest Honvéd FC U11– FK Austria Wien/AUT U11 9-14
Honvéd U11: Sepsi, Varga, Tóth, Kovács, Bitter, Ladányi, Csikós,
Csere: Pályka, Joánovits, Sinkó, Nguyen, Czagányi, Hajszák-Tanárki
G: Pályka (3), Kovács (2), Tóth, Varga, Csikós, Ladányi
Pókos Csongor vezetőedző:
„Az Austria Wien korosztályos gárdája volt a vendégünk az akadémián. Egy nagyon gólgazdag, kiélezett mérkőzést játszottunk, amelyből sok tanulságot tudunk levonni. Kiderült, hogy magasabb intenzitású nyomás alatt még nem merjük teljesen felvállalni a játékunkat. Ugyanakkor külön öröm, hogy rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, amelyeket gólokra is tudtunk váltani. Le a kalappal a srácok előtt, példamutató volt, ahogy beleálltak a mérkőzésbe!”
Budapest Honvéd FC U12 – FK Austria Wien/AUT U12 3–2
Honvéd U12: Simon, Kovács, Pintér, Lázár, Becz, Balaton, Somogyi, Szijjártó, Knobloch
Csere: Békeffy, Túrós, Alnajjar, Nagy, Turai, Pető
G: Kovács (2), Knobloch
Földi Szabolcs vezetőedző:
„Tudtuk, hogy egy agilis, kreatív csapat érkezik hozzánk, így vártuk a találkozót, hogy lássuk, hol tartunk a nagyobb létszám és pályaméret mellett. Labdabirtoklásban türelmesebbek voltunk, jobban kontrolláltuk a játék ritmusát, valamint jó ütemben kezdeményeztünk áttöréseket. A befejezéseknél azonban nem voltunk elég hatékonyak. Labdaszerzésben kezdeményezőek voltunk, többször visszaszereztük a labdát közvetlenül labdavesztés után, amiből veszélyes helyzeteket tudtunk kialakítani. A kapott gólok után sem estünk össze, hanem tartottuk magunkat a játékstílushoz, és a mérkőzés utolsó harmadában három gólt is szereztünk. Büszkék vagyunk a gyerekekre, és gratulálunk az ellenfélnek, remek játékerőt képviseltek!”
Érdekesség, hogy az előző héten megrendezett Jauerling Kupán még az osztrák csapat diadalmaskodott, míg mi a harmadik helyet szereztük meg.
Budapest Honvéd FC U13– FK Austria Wien/AUT U13 5–1 (3–1)
Honvéd U13: Babos, Baji, Balla, Berki, Borsodi, Gál, Izing, Juhász, Krapfel, Marsalla, Márta, Nyerges, Pál, Pándi, Varga, Várdai, Walkó
G: Babos (2), Marsalla, Berki, Gál
Takács Richárd vezetőedző:
"A szerda esti eszéki mérkőzésünket követően pénteken hazai pályán fogadtuk az Austria Wien csapatát. Hamar megtapasztalhattuk, hogy ezúttal egy nagyobb ritmust diktáló ellenféllel van dolgunk, így gyorsabb döntések kellenek, amikor nálunk van a labda, amikor pedig az ellenfélnél, akkor fegyelem és kellő határozottság. A találkozó elején még kicsit körülményesek voltunk, az osztrákok pedig egy hibánkat kihasználva hamar vezetéshez jutottak, a bekapott gólt követően azonban sikerült nagyobb fokozatra kapcsolnunk és rövid idő alatt fordítani tudtunk. Mezőnyben végig kiegyenlített játék folyt, hol az egyik, hol a másik csapat akarata érvényesült jobban, a támadó harmadban viszont minket jellemeztek a jobb döntések és a kreatívabbak megoldások, a védő harmadban pedig a nagyobb akarat és odaadás. Le a kalappal a játékosaink előtt, amiért 48 órán belül másodjára is extrém időjárási körülmények között küzdöttek nagyot, és mutatták meg mit jelent a kispesti szív.”



.jpg)


