Négy mérkőzéssel a bajnokság vége előtt nehéz feladat várt U15-ös csapatunkra, hiszen az éllovas Ferencváros otthonába látogatott, azonban, hogy nyílt maradjon a küzdelem a bajnoki címért, mindenképpen nyerni kellett a mieinknek Népligetben.
Az első félidőben mindkét csapat gólra törően futballozott, kapuba találni viszont nem sikerült az együtteseknek. A második játékrészben a kispestiek gyorsan eldöntötték a meccset, ugyanis Oros-Kovács Benedek kilenc perc alatt duplázott, majd öt perccel később Molnár Péter is eredményes volt, így kialakult a 3–0-s végeredmény.
Mihályi Tamás tanítványai jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán, két ponttal lemaradva első helyezett Fraditól, amely egy találkozóval kevesebbet játszott. Rendkívül szoros az élmezőny, hiszen az ötödik pozícióban lévő DVSC-nek is mindössze négy pont a hátránya az FTC-hez képest.
U15-ÖS BAJNOKSÁG, 19. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–3 (0–0)
Népliget
V: Király Sz. (Sugár P., Tóth Cs.)
G: Oros-Kovács (48., 57.), Molnár P. (62.)
Honvéd-MFA: Tompa – Csóri (Beatty, 78.), Csorba N., Csorba D., Botos (Szász, 78.), Szénási (Giuliani, 65.), Szlovák (Szelényi, 65.), Molnár P., Birtalan (Jádi, 73.), Kovács B. (Gáspár D., 73.), Oros-Kovács
Vezetőedző: Mihályi Tamás
Mihályi Tamás: – Aki látta a mérkőzést, biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte az összecsapást, kifejezetten az első félidőt, hiszen mindkét csapat bátran és gólra törően játszott. A második játékrészben azonban sikerült eldönteni a mi javunkra a párharcot és ami ennél is fontosabb, hogy egyénileg sok kiemelkedő teljesítményt láthattunk. Gratulálok a srácoknak és sok sikert kívánok a Ferencvárosnak.






