Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kiharcoltuk!

Kiharcoltuk!

Mérkőzések

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Hosszabbítást követően jutott tovább a Honvéd a Turku ellen

72. perc: Boubacar Traoré lép pályára a Budapest Honvéd FC–Inter Turku Európa-liga-mérkőzésen, a nyári igazolt mali támadó Tóth-Gábor Kristófot váltja, s a csere pillanatában talán még Bódog Tamás sem tudja biztosan, hogy nyerőt húzott, húsz perc, majd még tizenöt és még tizenöt után azonban kiderül, Traoré másfél góljának köszönhetően jut tovább a kispesti együttes!

S bár a játék képe Traoré beállása előtt és után is hasonló volt, mégis ég és föld az a 72 perc, amit nem töltött a pályán, ellentétben azzal 48-cal, amit igen. A Honvéd ugyanis hiába birtokolta többet a labdát a mérkőzésen, mezőnyfölényünk meddőnek bizonyult, komoly lehetőségig nem nagyon sikerült eljutni, viszont a finnek gyors ellencsapásaiban rendre ott volt a veszély, s Tomás Tujvel védéseire is szükség volt, hogy ne kapjunk gólt.

Persze nem volt könnyű helyzetben a csapat, hiszen a mérkőzés előtt Tamás Krisztián esett ki kisebb sérülés miatt, a szünetben a második félidőre sántikálva érkező Baráth Botondot kellett lecserélnie Bódog Tamásnak, míg Hidi Patrik a huszadik percben kapott egy rúgást a combjára, de hősiesen végigküzdötte a további közel százat!

És ez a megalkuvást nem tűrő játék, a harcosság az, ami meghozta a sikert, no meg az, hogy végig volt tartása a vörös-feketéknek. Csapatunk erejéről sokat elmond, hogy a 90. percben szerezte meg a vezetést – Ugrai íveléséből a a nyerő cserévé avanzsáló Boubacar Traoré fejelt remek mozdulattal a hálóba –, és bár a finnek rögtön egyenlítettek, ez sem törte meg a Honvédot, a hosszabbításban is ment előre a társaság.


Nyilván egyre fáradtabbak voltak a lábak és a finn helyzetek sem tölthettek el minket nyugalommal, mégis azt éreztük, hogy nem lehet kérdés, melyik csapat harcolja ki a továbbjutást!

Boubacar Traoré második nagy pillanata a 105. percben jött el, amikor a csereként beszálló és a 80. percben kapufát lövő Mohamed Mezghrani ívelt előre egy labdát, Traoré kötényt adott a védőjének, s már éppen készült volna kapura lőni, amikor a menteni igyekvő Hämäläinen a jobb alsó sarokba lőtt (helyette.)


Traoré másfeledik, a Honvéd második gólja után a finnek nem tudtak rögtön válaszolni, az újból megszerzett vezetés magabiztosságot adott a csapatnak, és azért a vendégek is egyre fáradtabbak voltak. Próbálkoztak, de már nem volt igazán erő a játékukban, így amikor fél tizenkettő után néhány perccel Gal Liebovitz lefújta a mérkőzést, üdvrivalgásban törtek ki a kispestiek, akik nagy csatában, végig fegyelmezett és odaadó futballal jutottak tovább!


2021. 01. 01. 01:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Baki Ákos: Itthon nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése

Védőnk szerint ellenfelünk nagyon komplex, kombinatív játékot játszik, ugyanakkor az áprilisi Magyar Kupa-elődöntő óta nagyon átalakult a zalaiak kerete, amit a bajnokság ezen szakaszában ki kell használni.

2026. 08. 29. | Mérkőzések

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Irány az Atomváros! – A legutóbbi három szezon dobogósához látogatunk

Információk, érdekességek – minden, amit a vasárnapi, Paksi FC elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 08. 08. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések