Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Kihívás, tanulás, fejlődés

Kihívás, tanulás, fejlődés

Akadémia

Megjelenés: 2022. 05. 04. 19:57Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Június 2-6. között rendezik meg az idei Puskás-Suzuki-kupát

„A Budapest Honvéd aratta a legnagyobb sikert, ő tudta a kupát a legtöbbször elhódítani“ – mondta Mészáros Lőrinc a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke a  2022-es Puskás-Suzuki-kupa felcsúti sajtótájékoztatóján. Azt pedig mi tesszük hozzá, hogy az eddig megrendezett 13 tornából ötször győztek a piros-feketék, mellé pedig további három dobogós helyet szereztünk, s csak kétszer nem jutottunk be a legjobb négy közé.

A kispesti kollekció idén Pünkösdkor bővülhet, hiszen június 2-6. között rendezik meg az 2022-es tornát, amelyen ezúttal is nyolc kiváló csapat vesz részt, így garantált, hogy komoly erőpróba vár a honvédos tehetségekre. A tornát felvezető sajtótájékoztatón a sorsolást is ismertették, így megtudtuk, hogy a Honvéd-MFA a B-csoportban kap helyet, a Flamengo, a Dinamo Kijev és a Sporting társaságában 

„Kihívás, tanulási lehetőség, fejlődés és megméretés – válaszolta Herczeg Vince, a Magyar Futball Akadémia általános igazgatója arra a kérdésre, hogy mit jelent nekünk a Puskás-Suzuki-kupa. – Minden évben fontos része a felkészülésnek, a játékosok pedig évről évre részt vesznek szurkolóként a tornán, nagy beleéléssel biztatják az aktuálisan szereplőket és várják, hogy ők mikor léphetnek majd pályára. Velük együtt azt is várom, hogy mutassuk meg azt, amiért nap mint nap dolgozunk és legyünk eredményesek. Az eredmény alatt azt értem, hogy mutassuk meg a futballstílusunkat és nézzük meg, hogyan tudunk egy másik futballkultúrához alkalmazkodni, vagy éppen hogyan tudjuk elérni, hogy a mi akaratunk érvényesüljön.“

Herczeg Vince és Simon Miklós felidézte a 2012-es tornát, amelyen akadémiánk szakmai igazgatója vezetőedzőnként irányította az 1995-ös korosztályt, a Bobál testvérek fémjelezte gárda pedig 7–0-ra nyert a fináléban a PAFC ellen.

„A sorsolás szeszélye minden évben úgy hozza, hogy a legerősebb csoportba kerülünk, aminek mi nagyon örülünk, mert azért jövünk a tornára, hogy a lehető legtöbb futballkultúrával szemben méressük meg magunkat, továbbá a srácoknak remek lehetőség a torna, hiszen olyan élményekkel, kihívásokkal találkoznak, amelyet a magyar bajnokságban nem kapnak meg. Mindez egy profi, nagyon jól szervezett torna keretében történik, ami még inkább emeli a mérkőzések rangját“ – hangsúlyozta Simon Miklós, az MFA szakmai igazgatója.

Az idei megméretésen a Honvéd-MFA és a házigazda mellett klubunk (egyik) legnagyobb legendájának, Puskás Ferencnek a korábbi csapatai, a Real Madrid, illetve a Panathinaikosz is részt vesznek, a mezőny pedig a felvidéki DAC, a brazil Flamengo, az ukrán Dinamo Kijev és a portugál Sporting együttesével lesz teljes.

„Kívánjuk a játékosoknak és a csapatoknak, hogy érezzék jól magukat, találkozzunk sok olyan futballistával, akit később a tv-ben, topcsapatok színeiben látunk viszont“ – zárta beszédét Liszkai Dezső, a Puskás Akadémia igazgatója, amihez csak annyit tennénk hozzá, hogy reményeink szerint a remek tornán a kispesti sikersorozat is folytatódik.

15. PUSKÁS-SUZUKI-KUPA

A-csoport: DAC (szlovákiai), Panathinaikosz (görög), Real Madrid (spanyol), Puskás Akadémia)

B-csoport: Flamengo (brazil), Sporing (portugál), Dinamo Kijev (ukrán), Budapest Honvéd-MFA

A Honvéd-MFA csoportmérkőzései

Június 2., csütörtök, 13:15: Honvéd-MFA–Flamengo

Június 3., péntek, 14:00: Honvéd-MFA–Sporting

Június 4., szombat, 15:45: Honvéd-MFA–Dinamo Kijev

A Budapest-Honvéd-MFA eddigi helyezései:

1. 2010., 2011., 2012., 2015., 2016.

2. 2009.

3. 2013., 2021.

4. 2008., 2014., 2017.

5. 2019.

8. 2018.

Az eddigi győztesek:

5: Honvéd-MFA

4: Real Madrid

1: Ferencváros, Genk, Flamengo, PAFC

2022. 05. 04. 19:57Akadémia

Kapcsolódó hírek

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Öt játékosunk is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Balogh Barnabás, Russnák Áron, Csörgő Ádám, Varga Zalán és Balaskó Milán képviseli klubunkat a korosztályos válogatott következő programján.

2026. 10. 24. | Akadémia