Öregfiúkcsapatunk parádésan kezdett, de a folytatásra se lehetett panasza a szurkolóknak a Goldball elleni mérkőzésen.
A 3. percben Bárányos gólja adta meg adta meg az alaphangot, majd a 11. percben Zana, öt perc múlva pedig Kamber folytatta a gólgyártást. A nagy kedvvel futballozó kispestiek folyamatosan szállították a gólokat a 21. percben Patkó növelte az előnyünket, majd Zana szerezte önmaga második, csapata ötödik gólját. A szünet előtt Kamber is duplázott, így tetemes előnnyel vonult pihenőre a gárda.
A félidőben három helyen változott az együttes összeállítása Budovinszky Krisztián, Gálvölgy István, és Zana Norbert helyett Máj Zoltán, Tóth Csaba és Csabankó Miklós folytatta a játékot. A cserék közül ketten is gólt szereztek: a Tóth Csaba buktatásáért megítélt büntetőt Csabankó értékesítette, majd a 73. percben Tóth Csaba állította be a végeredményt, míg a két gól között Kamber szerezte meg a harmadik találatát.
Riválisaink szintén három ponttal zárták a fordulót. Jövő heti ellenfelünk, a Ferencváros nyolcgólos sikert aratott, míg az MTK, 3–2-es győzelemmel tartotta otthon a három pontot. A tabella elején az MTK, Honvéd, FTC hármas tanyázik, közöttük a gólkülönbég határozza meg a sorrendet. A negyedik helyen az újonc Monor áll 3 ponttal lemaradva a vezető triótól.
ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ
HONVÉD BKE–GOLDBALL '94 FC 9–0 (6–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V: Agócs Róbert
G: Kamber (3), Zana (2), Bárányos, Patkó, Csabankó, Tóth Cs.
Honvéd: Komora — Bábik, Budovinszky (Máj, a szünetben), Kamber, Móra — Lázár, Zana (Csabankó, a szünetben), Erdei, Gálvölgyi I. (Tóth Cs., a szünetben) — Bárányos, Patkó (Ulicska, a szünetben)





